Fellebbezett a DK a XV. kerületi eredmény megsemmisítése ellen

2014. október 17. 13:42

Molnár Csaba szerint aljas és alantas, amit a Fidesz a XV. kerületben csinál, Orbán Viktor pedig nem képes elviselni azt, hogy a DK Rákospalotán is polgármestert tudott adni.

2014. október 17. 13:42

A Demokratikus Koalíció pénteken a Fővárosi Választási Bizottságnál megfellebbezte a XV. kerületi helyi választási bizottság (hvb) csütörtöki döntését, amelynek értelmében meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is. Ezt Molnár Csaba ügyvezető alelnök jelentette be Budapesten sajtótájékoztatón.

A hvb nem jogerős határozatának indoklása szerint a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntették fel kampánykiadványaikban, miközben csak a DK indította jelöltként.     Molnár Csaba „aljasnak és alantasnak” nevezte, amit a Fidesz a XV. kerületben csinál, és a történteket úgy magyarázta: Orbán Viktor miniszterelnök nem képes elviselni azt, hogy a DK Rákospalotán is polgármestert tudott adni.

Az EP-képviselő azt mondta: a választás eredménye egyértelmű, a DK és jelöltje, a demokratikus ellenzék és a civil szervezetek helyi összefogása győzött a XV. kerületben. A Fidesz viszont a választási szervekben meglévő többségét kihasználva megpróbálja utólag, erőszakosan átírni a XV. kerületi polgárok akaratát – értékelte. Leszögezte, nincs kétségük, hogy „az igazság győzedelmeskedni fog”.

A Molnár Csaba által Újpalota, Rákospalota és Pestújhely demokratikusan megválasztott polgármestereként felkonferált Hajdu László megalapozatlannak és törvénysértőnek nevezte a hvb döntését. Beszámolt arról, hogy csütörtökön, a döntés nyilvánosságra kerülése előtt még hosszasan beszélgettek a Fidesszel arról, hogy tudnak együttműködni a kerületben. A kormánypárti tárgyalócsoportból senki meg nem említette, hogy „ott ül közöttük egy feljelentő, (...) lényegében az én volt polgármester versenytársam”. Hozzátette, arról is tárgyaltak, hogy vetélytársából hogyan lesz alpolgármester. A megbeszélésen tárgyalópartnerei a későbbi együttműködés akadályának nevezték, hogy DK-s színekben nyert és „Budapesten ilyen nem lehet” – tette hozzá, közölve, „finom biztatással” arra kérték, hogy a nyugodt együttműködés érdekében határolódjon el a Demokratikus Koalíciótól és ezen keresztül Gyurcsány Ferenc pártelnöktől.

Hajdu László a hvb indoklását úgy értelmezte, hogy a testület azt feltételezi, a választók nem képesek megítélni, kire szavaztak. Megjegyezte, a hvb szerint plakátján, amelyen több pártlogó is látható, az elől szereplő DK-s címer mellé be kellett volna írni, hogy jelölőszervezet, a többihez pedig azt, hogy támogató szervezet. Hangsúlyozta, a szavazólapon a neve mellett csak DK-s logó állt.

Arra a felvetésre, hogy a sajtóhírek szerint a hvb-be delegált MSZP-s tag is megszavazta a döntést, Molnár Csaba azt felelte, a testületben nekik nem volt saját tagjuk, és ha ez igaz, akkor annyira botrányos és érthetetlen, hogy az MSZP vezetői nyilvánvalóan magyarázatot adnak majd. A törvényesség mindennél fontosabb, azt hatalmi szempontok nem írhatják felül – mondta arra a kérdésre, hogy miért nem mennek bele egy új választásba.

A lehetséges jövőről Hajdu László azt mondta, az önkormányzatban jelenleg kilenc szavazatuk van, a minősített többséghez viszont 11-re van szükség. Első variációban a Fidesz-szel akarnak együttműködni, ha ez nem sikerül akkor az LMP és a Jobbik színeiben bejutott egy-egy képviselővel egyezhetnek meg – közölte. Utóbbi párttal összefüggésben kérdésre azt felelte, a kerület érdeke, hogy működjön és öt évre szólóan hajlandó lenne együttműködni a jobbikos képviselővel is, aki a XV. kerületben született és egy lokálpatrióta civil szervezet vezetője.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. október 17. 16:27
Na, még el sem kezdődött az őszre időzített pünkösdi királyság, és már is dugába dőlt, Bukta buktára, pedig azt hittük, hogy elég volt a három. Ezeknek kijár egy méretes ráadás! Ahogy a szép magyar szólás üzeni: három a magyar igazság, a negyedik a ráadás. Hát akkor legyen meg az a negyedik. Egy igazi "Palota-forradalom" :)))) Hajrá Palota!!!
qccqccqcc
2014. október 17. 16:16
Veszélyben a dekagrammpárt egyszem nyertese? Kurva ország!
pitypang1125
2014. október 17. 14:51
"választási szervekben meglévő többségét kihasználva megpróbálja utólag, erőszakosan átírni" Ez megint egy szimpla hazugság! Minden párt csak egyetlen jelöltet támogathat a választási törvény szerint! Már pedig ha indítottak az ellenzéki pártok önálló jelöltet, akkor nem volt joga senkinek sem még egy plusz jelölt támogatására még összefosás jogcímen sem! Ez a nagy büdös helyzet és semmi más! Nem beszélve arról hogy az eljárást az ellenzéki bizottság tagok teljes egyetértésével indították meg, és éppen azért, mert ez a viselkedés egyértelműen, és bizonyíthatóan választási csalás!
doncamillo
2014. október 17. 14:34
A baloldali választókat ejtette át a paprikajancsi és pártja. Ezt persze szanzsén kiforgatják, hazudnak,rágalmaznak. Mint mindig. Marhára unalmas!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!