A legszervezettebb párttá válna az MSZP

2014. október 18. 16:29

December 13-án országos pártértekezleten dönt az MSZP arról, merre induljon a jövőben. Tóbiás József a szombati választmányi ülés után elmondta: a választmány támogatja azt, hogy a vidéki településeken erősítsék meg az MSZP jelenlétét, vagyis álljanak át a választókerületi alapú építkezésre. Az MSZP elnöke szerint az a cél, hogy egy éven belül a legszervezettebb párttá váljanak.

2014. október 18. 16:29

Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól dönt a szocialista párt – közölte az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón. Botka László szerint az idei három választást pártja elveszítette, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg azzal, „hogy az orbáni rendszer baloldali alternatíváját építse fel”. Hangsúlyozta, a következő két hónapban rakják le az új MSZP alapjait. A választmányi elnök értékelése szerint az MSZP-nek sok mindent másképpen kell csinálnia: más struktúrát kell kialakítania, másféle politikát, kell folytatnia, továbbá másfajta stílusban kell politizálnia. Botka László kitért arra, hogy a decemberi pártértekezleten személyi ügyekről nem lesz szó.

Bejelentette azt is, hogy szegedi polgármesterré történő újraválasztása miatt összeférhetetlenség miatt csütörtökön lemondott parlamenti mandátumáról, a választmány pedig úgy döntött, hogy a parlamenti helyet Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese kapja.

Tóbiás József, az MSZP elnöke elmondta, a választmány amellett foglalt állást, hogy a 2015-ös költségvetés nem növelheti tovább a szegénységet. Mint mondta, ma Magyarországon 3,4 millióan élnek a létminimum alatt, 600 ezer gyermek pedig nehéz körülmények között. Az önkormányzatok forráshiányosak, pedig azok biztosítanák a szociális ellátórendszer alapjait – hangsúlyozta. Az ellenzéki politikus közölte, olyan költségvetést várnak el a kormánytól, amely megvédi a munkavállalókat, csökkenti az adóterheiket, és amely lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a szociális krízis kezelésére. Olyan költségvetést vár el az MSZP, amely nem elvon, hanem további forrásokat juttat az oktatásnak – tette hozzá. Hangsúlyozta: szeretnék, ha a költségvetés átlátható lenne, és tartalmazza a Magyarország helyzetével kapcsolatos tényeket. Véleménye szerint a jövő évi büdzsének javítania kell a nyugdíjasok élethelyzetét.

A Demokratikus Koalícióval kapcsolatos kérdésre válaszolva Botka László, aki Szegeden a baloldali pártok közös jelöltje volt, azt mondta, együttműködés van, összefogás választások előtt lehetséges; most három és fél évig nem lesznek Magyarországon választások. Tóbiás József később ehhez azt fűzte hozzá: elkezdődött az építkezés korszaka, rendezik soraikat és kijelölik, milyen irányba, kívánnak politizálni, mert „a választásokat általában a választók többsége dönti el, nem pedig a politikai formáció ilyen vagy olyan léte”. Hangsúlyozta, három és fél év bőven elég arra, hogy számba vegyék erőiket, képesek legyenek maximalizálni támogatóikat, hogy ennek mentén kössenek megállapodást „egy új Magyarországról”.

Kifejtette, a választmány – levonva a választások első tanulságait – támogatja azt, hogy a vidéki településeken erősítsék meg az MSZP jelenlétét, ez pedig a választókerületi alapú építkezést jelenti. A pártelnök közölte, a megyei elnöki pozíció továbbra is megmarad, ők folytatják majd a megyei értelmiséggel a párbeszédet. Tóbiás József szerint a párt átalakításának célja, hogy az MSZP közelebb kerüljön a választókhoz. A leghatékonyabb és a legszervezettebb párttá szeretnének válni egy éven belül – tűzte ki célul. 

Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy a XV. kerületben a helyi választási bizottság szocialista delegáltja is támogatta a választás megismétlésére vonatkozó kezdeményezést, Tóbiás József közölte, a delegált nem szocialista volt, ő a helyi polgármesterhez kötődő ember.

Tisztán látna a kitiltási ügyben

Az MSZP elnöke azt várja a miniszterelnöktől, hogy az Országgyűlés nyilvánosság előtt tisztázza az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatos ügyet. Tóbiás József, a szocialista párt elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, elvárják azt is, hogy minden miniszter, illetve az irányításuk alá tartozó vezetők tegyék egyértelművé, érintettek-e az ügyben. Mint mondta: Magyarország és Amerika kapcsolatának erősítése érdekében arra biztatják a miniszterelnököt, hogy abban a pillanatban, ahogy számára nyilvánvalóvá válik, kire vonatkozik a beutazási tilalom, mondassa le az érintettet.

Tóbiás József kérdésre válaszolva elmondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton tájékoztatta a frakcióvezetőket az ügyről. Mint mondta: a miniszter azt közölte, hogy nem ismeri a beutazási tilalom elrendelésének okát, illetve arról sincs információja, kiket érint.

Az MSZP elnöke beszámolt arról is, hogy a nap folyamán a párt külügyi titkárának segítségével ellenőrizték azokat a sajtóinformációkat, miszerint az ügynek „a kormányzati rendszerben” is van érintettje. Ezt megerősítette a nagykövetség – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai értelmezés szélesebben határozza meg a kormányzati rendszert, az nem csupán a minisztereket jelenti.

Tóbiás József értékelése szerint az elmúlt 25 év legellentmondásosabb és legveszélyesebb állomásához érkezett az amerikai-magyar viszony.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2014. október 19. 08:44
Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon /lejáratni.../
gepida
2014. október 19. 07:23
A 2018-ban a megújult és győztes emeszpé kormányt alakít: Oktatás és vallásügy - Lendvai Ildikó Pénzügy - Simon Gábor Belügy - Zuschlag János Hadügy - Vadai Ágnes Ifjúság és Sport - Kovács László Külügy - Szanyi Tibor Egészségügy - Vitányi Iván MNB elnök - Gyurcsány Ferenc Államfő - Török Zsolt Miniszterelnők - Gurmai Zita
Cassi
2014. október 19. 07:14
Próbálják a csődöt szervezési kérdésként értelmezni, ami egy újabb böszme hazugság. Az alapprobléma ideológiai: hogyan viszonyulnak az állampárti múlthoz, a létező kapitalizmushoz, milyen "szocializmusban" és baloldali értékekben hisznek, hogyan vélekednek a nemzeti kérdésről. Itt alapvető problémák vannak, és főleg nagy a távolság a vezetők fejében létező válaszok és a törzsszavazóik által várt válaszok között. Véleményem szerintem a párt felbomlása nélkül ezekben a témákban már nem tudnak új irányba indulni, ezért a párt menthetetlen. Ez naponta százszor elhangzik itt a Mandin. Az egész pártban két használható ember van, Botka és Tóth J., ők akkor is eséllyel indulnának polgármesterjelöltként, ha függetlenek lennének. Tóth már túl idős ahhoz, hogy részt vehessen egy jövőbeli pártirányításban, tehát lényegében Botkának kellene újrabootolnia a pártot, amihez láthatóan nincs se kedve, se ereje, és az eddig látottak alapján nincs meg hozzá a képessége sem. A gyakorlatban valószínűleg a pénzhiány fogja megölni a pártot.
gepida
2014. október 19. 06:48
A roppant elítélő náci, kommunista, fasiszta minősítések mellé felzárkózott a liberális és lassan a demokrata szó is. Az értelmét vesztett bal- és jobboldal mellé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!