Pásztor Albert: Zsarolás határait súroló ajánlatokat kaptam

2014. szeptember 02. 09:55

A baloldali pártok által támogatott, de függetlenként induló miskolci polgármester-jelölt nyílt levelében azt írja: az elmúlt napokban számos, egymástól független forrásból kapott tájékoztatás arról, hogy „szakemberek” politikai indíttatásból keresik ismerőseit, adatokat gyűjtenek róla; illetve ismeretlenektől „ajánlatokat” is kapott, de mint hangsúlyozta, ő nem zsarolható.

2014. szeptember 02. 09:55

Pásztor Albert független miskolci polgármesterjelölt azt állítja „szakemberek” kutakodnak utána, s ismeretlenek „a zsarolás határait súroló” ajánlatokat tettek neki. A függetlenként induló, de több baloldali párt által támogatott politikus kedden az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében azt írta: az elmúlt napokban számos, egymástól független forrásból kapott tájékoztatás arról, hogy „szakemberek” politikai indíttatásból keresik ismerőseit, adatokat gyűjtenek róla, „ahogy a szakzsargon mondja: dolgoznak rám” – fogalmazott, hozzátéve: több alkalommal is megkeresték ismeretlenek és a ajánlatokat tettek, hogy milyen feltételekkel, miben tudnának neki „segíteni”.

Mint kiemelte: mikor a polgármesterjelöltség mellett döntött fel volt erre készülve és tájékoztatta a családját, ismerőseit, barátait, hogy mire számíthatnak. „Családom, barátaim, ismerőseim ismernek – nem vagyok zsarolható, nem vagyok kényszeríthető” – szögezte le Pásztor Albert. „Azon kevesek közé tartozom, aki vállalja a múltját, szembenéz vele és el tud vele számolni” – fogalmazott a független politikus, s politikai ellenfeleitől, ellenlábasaitól, „bérenceiktől”, magánnyomozóktól, konspirátoroktól azt kérte ne próbálják zsarolni, ne üzengessenek, hanem – mint fogalmazott – „jöjjenek elő a farbával!”.

Pásztor Albert 2000-től 2011-ig volt Miskolc rendőrkapitánya. Akkor vált országszerte ismertté, amikor öt éve egy sajtótájékoztatón azt mondta: Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, és az elmúlt időszakban valamennyi ilyen típusú bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. A rendőrkapitányt pártok, civil szervezetek támadták kijelentése miatt, eltávolítását szorgalmazták, ám sokan,köztük más pártok, civil szervezetek kiálltak mellette, és maradt a posztján 2011-ig.

Miskolcon Pásztor Albert független polgármesterjelölt múlt kedden jelentette be, hogy összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. A politikust korábban az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM miskolci szervezete és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület támogatta az indulásban. Az Együtt országos elnöksége viszont leváltotta helyi szervezetük elnökét, s kiemelték: az Együtt-PM nem támogatja Pásztor Albert indulását.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blaupanter
2014. szeptember 02. 18:01
Pasztor ur.On egy teljesen hiteltelen szemely,aki buszken indul meg akkor is,ha Ont a tamogatoi le....jak. A le a lenyeg nemdebar.Az On helyeben normalis ember Nem indulna.
Fletonovics
2014. szeptember 02. 11:51
Lehetséges, hogy épp Pásztor Albert, magyar nyugállományú rendőr ezredes, jogász. 2000 és 2010 között miskolci rendőrfőkapitány, Pro Urbe kitüntető címre érdemes személy ne tudná, hogy mi a teendő, ha (állítása szerint) „a zsarolás határait súroló ajánlatokat tettek neki"? „Politikusként” sutba dobja hivatását, életpályáját és a rendőrség helyett, „szalad az MTI-hez”, egyéb jobb ötlete nincs?:) Nem csoda, ha „új útjait Fletó őrző-védő kezei egyengetik”!:)
Mich
2014. szeptember 02. 10:42
Tehát VALAKIK (ismeretlenek) VALAMIT (nem tudni mit) mondtak VALAKINEK (vagy talán magának a Pásztornak)... és ettől a volt rendőrfőnök úgy betojt, hogy egyenesen az MTI-hez szaladt védelemért és aztán tudtára adja a világnak: "ő nem fél"...
Mich
2014. szeptember 02. 10:32
Tehát már üldözési mániája is van a Ballik emberének... Ez jó jel...! De mi is az amivel öt "nem lehet" megzsarolni/megvenni...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!