Váratlanul azonban a 2013 novemberében kibontakozó, majd 2014-ben fegyveres harccá (háborúvá) eszkalálódó ukrán válság – s ezzel összefüggésben a NATO-orosz kapcsolatok – váltak a walesi csúcs egyik fő napirendi pontjává. Az ukrajnai válság a hidegháború óta nem látott mélypontra juttatta a NATO-orosz kapcsolatokat: a Krím-félsziget elszakítása és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus visszakényszerítette a NATO-t az alapokhoz, a kollektív védelemhez – emelték ki.
Tálas Péter a hétfői beszélgetésen hangsúlyozta: a NATO, illetve a Nyugat Oroszországra továbbra is regionális nagyhatalomként tekint. Az SVKK szerint ez a nagyhatalom „épp most veszíti el Ukrajnát”. Tálas Péter azt mondta: ha bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv, és Kelet-Ukrajnát is megpróbálja elszakítani Oroszország, Nyugat-Ukrajna középtávon sem lesz oroszbarát, ily módon stratégiai veszteség lesz. Ezzel együtt Vlagyimir Putyin belpolitikailag megerősödött, és sikerült hazájában megerősítenie a nagyhatalmi nacionalizmust, így az orosz társadalomnak egyelőre tetszik a jelenlegi helyzet. Tálas Péter felhívta a figyelmet, hogy a halottak számának növekedése tompíthatja ezt a lelkesedést, és Vlagyimir Putyinnak rövidesen meg kell magyaráznia, hogy békeidőben hová tűnt 400-500 katona az orosz hadseregből. Fel kell készülnie arra is, hogy a Nyugat támogatni fogja az ukrán haderőt.
Az SVKK igazgatója kitért arra is, hogy az Oroszország elleni szankciókat illetően a NATO-n belül erős a megosztottság. Van néhány ország, amely részben az energiafüggőség, részben a gazdasági kapcsolatok miatt kevésbé szeretné ezeket a szankciókat, mint például Németország, Görögország, Olaszország, Szlovákia, Magyarország, de ezzel együtt sem a NATO, sem az EU nem hagyhatja válasz nélkül Putyin lépéseit. Az SVKK szerint a walesi csúcstalálkozón a szövetség demonstrálja Ukrajna melletti politikai elkötelezettségét. Ennek részeként a tagállamok létrehoznak négy pénzügyi alapot: logisztikai, vezetés-irányítási, kibervédelmi, valamint az ukrán haderő személyi állományát támogató feladatok finanszírozására. Döntenek a NATO-ukrán katonai együttműködés mélyítéséről. Továbbá elfogadják a szövetségi készenléti akciótervet, amely magában foglalja a lengyelországi Szczecinben lévő német-dán-lengyel többnemzeti parancsnokság továbbfejlesztését; több közös NATO-hadgyakorlat tervezését a kelet-közép-európai tagállamok területén; továbbá egy nagyjából tízezer katonából álló azonnali reagálású – vagyis a kijelölt célállomásra két-hét nap alatt eljutó – erő létrehozását, ennek öt bázisa a tervek szerint öt kelet-közép-európai ország, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia és Lengyelország területén lenne.
Az SVKK szakértői elmondták azt is, hogy bár 2012-ben Chicagóban még bővítési csúcsként aposztrofálták a következő találkozót, ez vélhetően nem kerül szóba. Nem célszerű olyan országot közel vonni a térséghez, ahol fegyveres konfliktus van, így Ukrajna nem kerülhet a szóba. Az egyedüli esélyes Macedónia pedig a görögökkel való névvita miatt nem kerülhet közelebb a NATO-tagsághoz – mondták a szakértők.