A kapcsolatok jelenlegi helyzetével kapcsolatban utalt arra, hogy a két országot több évszázados barátság fűzi össze. Utalt arra is, hogy Szent István király felesége, Gizella bajor hercegnő volt, azaz – mint fogalmazott – „még messzebb lehet visszamenni.” A jelenről szólva kiemelte, hogy a két ország között állandó a párbeszéd. Németország és Magyarország szoros szövetséges és partner az Európai Unióban és a NATO-ban, mindketten elkötelezettek a demokratikus alapjogok védelme iránt.
A nagykövet szerint szorosak a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok is. „Németország büszke arra, hogy több ezer német vállalat tevékenykedik Magyarországon, Németország a legnagyobb külföldi beruházó az országban, és hasonlóan jelentős a kétoldalú kereskedelmi forgalom is” – mondta, utalva arra, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a német és a magyar partnervállalatokat támogatva rendkívül fontos szerepet játszik.
A diplomata a kulturális és a tudományos kapcsolatokról szólva mindenekelőtt az egyetemek szoros együttműködését, ezen belül a mindkét ország diákjait érintő gazdag ösztöndíjprogramokat emelte ki. „Ennek különösen örülök, mert a fiatal generációk sokoldalú kapcsolata a két ország jövőbeni együttműködésének is garanciája” – mondta, emlékeztetve a többi között a Sziget fesztiválra, amelyre immár hagyományosan német fiatalok ezrei érkeznek Budapestre.
A két ország közötti vitás kérdésekkel kapcsolatban Lieselore Cyrus mindenekelőtt a párbeszéd fontosságára utalt. A kétoldalú kapcsolatoknak szilárdak az alapjai, ami „lehetőséget nyújt arra, hogy valamennyi kérdésről nyíltan és baráti szellemben tárgyaljunk. Ezt is tesszük” – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy jövő héten Budapesten tartják a 24. Német-Magyar Fórumot, amely kiváló alkalom azoknak a kérdéseknek a megvitatására is, amelyekkel kapcsolatban eltérnek a vélemények.
Az új német nagykövet úgy értékelte, hogy a jelenlegi Magyarország-képet nagyon sok német számára még mindig az 1989-es „élmények” határozzák meg, ami azt jelenti, hogy az országot pozitív érzelmekkel közelítik meg. „A Magyarország-kép ebből kiindulva Németországban alapvetően kedvező” - jelentette ki. Utalt ugyanakkor arra, hogy a magyar kormánynak az elmúlt években volt néhány olyan döntése, amely vitához vezetett, „ezért arra kell törekednie, hogy mindez ne okozzon kárt az országról kialakított képnek” – jelentette ki.