Gyurcsány szerint ellenállás és összefogás kell a baloldalon

2014. szeptember 09. 19:58

Szombathelyen tartott lakossági fórumot Gyurcsány Ferenc, ahol egyebek mellett azt mondta: a baloldal számára az önkormányzati választások sikerének záloga az orbáni rendszer önkényével szembeni ellenállás és az összefogás. A DK elnöke szerint reális, hogy 2018-ban fej-fej melletti nyitott küzdelem alakulhat ki az ország kormányzásáért.

2014. szeptember 09. 19:58

Ellenállni az „orbáni rendszer önkényének” és összefogni a baloldalon – ebben látja Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a baloldal számára az őszi önkormányzati választások sikerének zálogát. A volt miniszterelnök, aki Szombathelyen tartott választási fórumot egy vendéglő száz ember befogadására képes különtermében, kijelentette: ahhoz, hogy „meg lehessen repeszteni az önkény szilárd burkát”, a demokraták összefogására van szükség, újra egymásra kell találni a baloldalt támogatóknak.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: ha nem is aratnak mindenütt győzelmet az önkormányzati választásokon, azt szerinte el tudják érni, hogy az ország jó néhány településén ellenzéki polgármester, az önkormányzati testületben pedig ellenzéki többség legyen, az pedig szerinte reális, hogy 2018-ban nehéz, de fej-fej melletti nyitott küzdelem alakulhasson ki az ország kormányzásáért.

Gyurcsány Ferenc a két és fél éve alapított pártjáról szólva hangsúlyozta: a Demokratikus Koalíció szervezeti értelemben országos párttá nőtte ki magát, és számítása szerint a választók 8-10 százalékának bizalmát élvezi. „Az MSZP és a DK országban mindenütt listát tudott állítani” – mondta.

Az ellenzéki politikus a fórumon kijelentette: ha a Fidesz valóban hagyományos értelemben vett európai jobbközép párt lenne, két választás között természetes volna az együttműködés a politikai oldalak között, de „Orbán Viktor véglegesen le akar számolni a baloldali liberális ellenzékkel”. Mi ez, ha nem az önkény gondolata, az egyeduralomnak a vágya? – tette fel a kérdést a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc ellenállásra szólította fel hallgatóságát. Úgy véli, van választásuk a bíróknak és az ügyészeknek is, hogy a hatalom helyett a törvényességet és az igazságot szolgálják, és van annak a tanárnak is, akire „rettenetes tankönyveket kényszerítenek rá”, hogy legalább „kikacsintson a tankönyvek hazug világából”, és más könyveket is adjon a gyerekek kezébe.

A DK elnöke beszédét Ipkovich György volt szocialista polgármester, a baloldali összefogás és több civil szervezet szombathelyi polgármesterjelöltje nem a DK-s képviselőjelöltek között az asztalnál, hanem a hátsó sorok egyikében hallgatta végig. A pártelnök köszöntötte, méltatta, és szavait többször is hozzá intézte, majd arra kérte, mondja el, miként képzeli el Szombathely jövőjét, ha ismét megválasztják.

Ipkovich György néhány mondattal tett eleget a felkérésnek, azt mondta, igyekszik majd mindenkivel együttműködni, megragadni minden lehetőséget, amely a város érdekét és fejlődését szolgálja.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doncamillo
2014. szeptember 10. 11:07
Ennek az agyalágyult féleszűnek már új lemezre sem telik:-))) Legközelebb a maklári mezőre kéne költöznie (kicsi a rezsi), onnan fenyegetheti kedvére a "zorbánistákat", a "zilliberálisokat" meg a törököket:-)))
Brigadéros
2014. szeptember 09. 22:26
A Félkegyelmű lenne az új Ságvári?!? Végül is...
hátakkor
2014. szeptember 09. 21:55
Szombaton 600 ellenálló jött össze.a krétakörös nem volt ott.kapottmár baloldali megoldást a pofájára a múltkor
heep
2014. szeptember 09. 21:11
"hogy 2018-ban nehéz, de fej-fej melletti nyitott küzdelem alakulhasson ki az ország kormányzásáért" Ez az első stációja a betegségének. A következő fokozat, hogy ez túlmozgásos féleszű Németországban a várható 2/3-os győzelemről fog nyilatkozni választások előtt két héttel, miközben a közvéleménykutatások szerint be sem fognak jutni. Egy dolgot viszont el kell ismerni. A rögeszméihez, az elmebajához következetesen ragaszkodik. Nem hagyja magát a valóságtól zavartatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!