A DK szerint közpénzből kampányol a Fidesz

2014. szeptember 22. 14:03

Közpénzek kampánycélú felhasználásával vádolta meg Oláh Lajos, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független parlamenti képviselő a Fideszt pártja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Oláh szerint „hatalmas talicskákkal” tolják ki a közpénzt az önkormányzatoktól.

2014. szeptember 22. 14:03

A Fidesznek nem volt elég, hogy a saját elképzelésére formálta a fővárosi választási rendszert, ezért a kormánypárt intenzív kampányba kezdett, amelyet nagyon sok esetben az adófizetők pénzéből fizet – mondta a politikus. Oláh Lajos úgy fogalmazott: nincs olyan fideszes jelölt, aki a közpénzeket ne saját kampányára fordítaná, „hatalmas talicskákkal kitolva az önkormányzattól”. Hangsúlyozta, hogy a választás után minden gyanús kampányköltést megvizsgálnak, és megteszik a szükséges feljelentéseket, addig pedig bejelentést tesznek az Állami Számvevőszéknél. A képviselő bírálta, hogy Pécs fideszes polgármestere hétfőn programot hirdetett a közmédiában. Hozzátette: nem csodálkozik, mert a közmédiában „ellenzéki politikust legszívesebben csak negatív konnotációban szeretnék megemlíteni”.

A párt XVII. kerületi polgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a kampányban a kormánypárti politikusok a fél, egy vagy két évvel ezelőtt átadott beruházásokat újra átadják. Példaként említette a Várkert Bazárt, hozzátéve, Tarlós István főpolgármester is elismerte, hogy a Budai várban „semmi nem történt”. Hangsúlyozta, hogy sok kerületben sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kerületi önkormányzatok nem helyezték ki azokat a „kalodákat”, amelyekre a pártok vagy a civil szervezetek kitehetnék saját plakátjaikat. Hangsúlyozta, hogy a XVII. kerületben csak olyan hirdetési felület van, amelyet a Fidesz kibérelt.

A X. kerületben induló Élő Norbert azt mondta, hogy a kormánypártok Kőbányán körülbelül 30-40 millió forintnyi hirdetést tettek ki. „Hogy honnan fizetik ezt nem tudom” – tette hozzá. A XV. kerületi polgármester-jelölt Hajdú László azt mondta, hogy választókerületében civil szervezetek nevében zajlanak olyan programok, amelyeken a jelenlegi fideszes polgármester vagy pedig a kormánypárti polgármester-jelölt mond beszédeket.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!