Visszafizettetné Varjuval a végkielégítését a Fidesz

2014. augusztus 01. 16:30

A Fidesz szerint a DK-s Varju Lászlónak vissza kellene fizetnie a végkielégítését, hiszen újra képviselő lett. Jelezték: jogszabályt fognak módosítani, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

2014. augusztus 01. 16:30

A Fidesz felszólítja Varju Lászlót, hogy újbóli országgyűlési képviselővé válása miatt fizesse vissza azt a végkielégítést, amelyet azután vett fel, hogy az április 6-ai választáson nem jutott be az Országgyűlésbe.

A Blikk pénteki számában azt írta: Varju László mandátuma május 5-én megszűnt, ezért a politikus nettó 1,4 millió forintos végkielégítést vett fel, június 30-án viszont megkapta párttársa, az EP-be távozó Molnár Csaba képviselői helyét, és azóta újra képviselő. 

A Fidesz minderre úgy reagált: a baloldal semmit sem változott, „Tóbiás József után Varju László a második a héten, aki lebukott, hogy hamisan vett fel pénzt”. 

Közleményükben megjegyezték, miután Varju László az április 6-ai választáson „leszerepelt”, elvesztette mandátumát. „Később viszont Gyurcsány Ferenc mégis behozta a parlamentbe, ennek ellenére zsebre vágott 1,5 millió forintot” – bírálta az ellenzéki politikusa a Fidesz. Közölték azt is: a Fidesz, ha kell, jogszabály-szigorítást kezdeményez, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

Varju László pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: jogszerűen vette fel az 1,4 millió forintot. Hozzátette: a pénzből 980 ezer forintot Zugló fideszes polgármesterének, Papcsák Ferencnek fizetett, akivel szemben elveszített egy pert, míg a fennmaradó összeget abban a két hónapban költött el, amíg nem volt mandátuma.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A helység galagonya
2014. augusztus 02. 15:14
Seszták, aki 700 kamucéget jegyzett be, EU-s pénzeket utalt magának, erre azt mondaná, hogy Minden jogszerű volt. Akinek nem tetszik, az tegyen feljelentést!
kukagyerek
2014. augusztus 02. 10:34
És, miért nem fizetteti vissza! Megy a hülyítés, ezerrel.
A helység galagonya
2014. augusztus 02. 10:21
Felkészül a jogtalanul felvett pénzek visszafizetésére: Dójcstompika, Lézer János, aztán a fidesz többi tagja.
red label
2014. augusztus 02. 09:26
A károgó Varju, sumák, mint a ballibek általában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!