Most már jogszerű a Gyermekrák Alapítvány floridai működése

2014. augusztus 07. 13:57

A Gyermekrák Alapítvány közleményben tudatta, hogy jogszerű a szervezet floridai működése. Korábban arról írt a sajtó, hogy nyomoznak az alapítvány után Floridában. Az illetékes floridai hivatal az MTI-vel azt közölte: szerdán jegyezték be a Children Cancer Foundation-t, viszont előtte öt évig regisztráció nélkül működött.

2014. augusztus 07. 13:57

Kedden a Magyar Nemzet arról írt, hogy nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány ellen Floridában, mert az illetékes hatóság nem tudta felvenni a kapcsolatot a szervezettel a tevékenységének tisztázása végett. Az MTI megkeresésére kedden a Floridai Mezőgazdasági és Fogyasztói Szolgáltatási Hivatal (FDACS) szóvivője közölte: holott a törvény előírja, valójában nincs bejegyezve Floridában a Gyermekrák Alapítvány ötéves amerikai szervezete, a Children Cancer Foundtaion Inc., de az eljárás folyamatban van. Szerdán aztán tudatták, hogy megtörtént a bejegyzés, és az alapítvány most már megfelel a floridai törvényi erőírásoknak, amelyek szerint regisztráltatnia kell magát ahhoz, hogy az állam területén adományokat gyűjthessen.. A szóvivő ugyanakkor megerősítette a nyomozás tényét, amire azért volt szükség mert nem tudtak kapcsolatba lépni a szervezettel. 

A Gyermekrák Alapítvány csütörtöki közleménye rámutat: a FDACS szerint a Gyermekrák Alapítvány által alapított és az Egyesült Államokban bejegyzett Children Cancer Foundation Inc. a törvényi előírásoknak megfelelően, jogszerűen végzi tevékenységét az Egyesült Államokban. A Children Cancer Foundation kommunikációs igazgatója, Balogh Klaudia az MTI-nek azt írta: „A Children Cancer Foundation, Inc.-et semmilyen hatóság, sem írásban sem telefonon nem kereste meg, noha a nap 24 órájában telefonon, email-en elérhető vagyok”.

A Gyermekrák Alapítvány közleménye emellett azzal vádolja a Magyar Nemzetet és a hírrel szintén foglalkozó TV2-t, hogy megsértették a szervezet jó hírnevét.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neuhistoriker
2014. augusztus 07. 15:43
"megsértették a szervezet jó hírnevét" Ennek a "Balogh" családnak is van bőr a pofáján. http://index.hu/belfold/2014/08/06/nincs_bejegyezve_floridaban_a_gyermekrak_amerikai_szervezete/
heep
2014. augusztus 07. 14:24
Azért az is elhangzott a floridai hatóság részéről, hogy évekig egyetlen magyar gyereket sem vittek ki gyógykezelésre Floridába. Pedig erre (is) hivatkozva tarháltak pénzt itthon is, Floridában is. Csak csendben megkérdezném, hogy miért nincs még börtönben a Balogh?
tango47
2014. augusztus 07. 14:12
Ezzel ott el van intézve? Fátylat a múltra, vagy csak elévült? Az is egy lego-land!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!