A bankszövetség időrendben hozza meg a szükséges döntéseket – mondta Kovács levente, a szövetség főtitkára. Egy döntést hoztak, a köztársasági elnökhöz fordultak, és kérték, hogy a törvényt küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerül a helyzet rendezése a bankoknak, hogyan érinti a tőkeállományt, a főtitkár úgy fogalmazott: egyelőre csak pontatlan becslések állnak rendelkezésre, a bankszövetség éppen a nagy hibalehetőség miatt nem is végez becslést.
Kovács Levente „brutális mértékűnek” nevezte a terhet, amit a jogszabály a bankszektorra kíván hárítani. Ezért – mint mondta – bizonyos bankoknál szükség lehet tőkepótlásra. Ahol erre szükség van, ott az anyabankok már meg is hozták a döntést, s a tőkepótlást maradéktalanul és időben végre fogják hajtani. Így meg tudják őrizni a magyar bankszektor teljes stabilitását – közölte. A főtitkár elmondta: ha a törvényt a köztársasági elnök aláírja, az árfolyamrésből eredő összeget a bankszektor a megadott folyamatok szerint vissza fogja fizetni. Ha az egyoldalú szerződésmódosítások érvényességét a bankszektor bizonyos hiteleknél nem tudja megvédeni, akkor ezt szintén visszafizetik az ügyfeleknek – fejtette ki.