Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

A portál úgy tudja, hogy a meglovasított mobilokon lánybúcsús képek voltak, emiatt voltak a DNS-vizsgálatok is.
A Hír24 rendészeti forrásból úgy értesült, hogy Orbán Ráhel barátnőié volt az a két iPhone 4s mobiltelefon, amit még a miniszterelnök lányának esküvőjén loptak el, és ami miatt az ezzel kapcsolatos nyomozás során még több tucat embert érintő DNS-vizsgálatot is készítettek. A portál úgy tudja, hogy a telefonokat elsősorban azért keresik, mert azokon Ráhel lánybúcsúján készült képek is voltak.
A portál szerint egyébként a hatvan embert érintő DNS-vizsgálat végül összesen 9 millió forintba került.