Fidesz: Az MSZP riogat gázügyben

2014. június 18. 12:17

A Fidesz szerint Magyarország gázellátása jelenleg biztonságban van és a szocialisták csak „hazudoznak és a riogatnak”. Szerintük az ország felkészült arra a helyzetre is, ha az orosz, illetve ukrán fél nem tudja teljesíteni a gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségét.

2014. június 18. 12:17

Előzőleg Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja követeli, hogy „a fideszes haverok” azonnal vonuljanak ki a gázüzletágból, és a 2010-es szintre pótolják vissza a magyarországi tározókban lévő gáz mennyiségét. Szerinte ugyanis „a fideszes haverok” miatt nincs megfelelő mennyiségű gáz a tározókban.

Erre válaszul a Fidesz sajtóirodája közleményt juttatott el az MTI-hez, kijelentve: Magyarország gázellátása jelenleg biztonságban van, „ezt a szocialisták is tudják, mégis hazudnak, a közvélemény megtévesztésével és riogatással akarnak hangulatot kelteni”.

A kormánypárt hangsúlyozta: az ország felkészült arra a helyzetre is, ha az orosz, illetve ukrán fél nem teljesítené a gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségét. Az alternatív szállítási útvonalak, a hazai termelés és a – kormány döntésének köszönhetően immár – állami kézben lévő hazai földgáztározókban tárolt gáz egyaránt garantálja a zavartalan gázellátást – írták. A Fidesz szerint mindez nem így volt a szocialisták kormányzása alatt, amikor e nemzetstratégiai vagyont is „külföldiek kezére játszották át”, veszélyeztetve ezzel az ország gázellátását.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VerdbenekhyKeményFarkas
2014. június 18. 14:56
Magyarország gázellátása addig van "biztonságban", ameddig tart a nyár! Hogy utána mi lesz...azt az Orbánnál sokkal okosabbak sem tudják!
basatu
2014. június 18. 14:40
Jogos az MSZP aggodalma ugyan is most visszafelé áramlik a gáz ukrajnába,így várható hogy Putyin csökkenti,vagy teljesen elzárja a gázt a szerződés szegés miatt,ugyan is a szerződés nem engedélyezi a reverz gázszállítást.Mellesleg a Gazprom elnöke ezt már korábban beigérte!
Apáczai
2014. június 18. 14:05
„ezt a szocialisták is tudják, mégis hazudnak, a közvélemény megtévesztésével és riogatással akarnak hangulatot kelteni” Egy kis politikai haszonlesés bármire ráviszi ezeket az alakokat. De kit érdekel, amit ezek hablatyolnak? Normális embert biztosan nem. Az eszement szavazóik meg nem számítanak.
Apáczai
2014. június 18. 14:03
Már annyira félnek, hogy nem mernek kimenni az utcára. Nehogy valakit leüssenek a sötétben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!