Az Örömódát énekelve tiltakoztak a megszállási emlékmű ellen

2014. június 22. 09:55

Beethoven Örömódáját énekelve tiltakoztak civilek szombat este a fővárosi Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékére tervezett emlékmű ellen. Az Európai Unió hivatalos himnuszát Fischer Ádám karmester vezényelte.

2014. június 22. 09:55

Szombat este ismét civilek tiltakoztak a Szabadság téren a német megszállás emlékműve ellen. A tömeg Beethoven Örömódáját, az EU hivatalos himnuszát énekelte Fischer Ádám vezényletével. A karmester arról beszélt: nem szabad hagyni, hogy az európai értékek elvesszenek, még akkor is ragaszkodni kell hozzájuk, ha az unióval egyébként elégedetlenek vagyunk. A karmester bírálta a „Horthy-rendszer rehabilitációját”, amely szerinte mostanában tapasztalható. Mint emlékeztetett: Horthy alatt vezették be a zsidótörvényeket és akkor „kapott szárnyra” az irredentizmus is.

A rendezvény szervezőinek tájékoztatása szerint már 75 napja tiltakoznak a Szabadság téren épülő emlékmű ellen, mivel azt történelemhamisításnak tartják. Elmondták azt is, hogy mindannyian civilek, de kérték a „demokratikus pártokat”, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A közös éneklésre összegyűltek teljesen megtöltötték a tér Október 6. utcához közeli részét. A szervezők előzőleg ötszáz emberre számítottak, az eseményen azt hangoztatták, hogy a résztvevők száma jóval meghaladta várakozásaikat.

A téren megjelent mások mellett Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Magyar Bálint egykori szabad demokrata kulturális miniszter és Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd szocialista országgyűlési képviselő. A rendezvényt sok rendőr biztosította; élőkordonnal vették körbe az épülő emlékművet.

Összesen 308 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tanito
2014. június 25. 22:20
A fentieket olvasva azt hiszem remenytelen barmilyen civilizalt beszelgetes. Megis kozreadok egy linket, hatha valaki megis gyulolet es eloitelet nelkul beleolvas es megprobalja megerteni a masik felet: http://menetrend.postr.hu/ Kozlom azt is hogy ezennel kiszallok es nem olvasom az engem erinto valaszokat. Minden jot!
peninsulavaldes
2014. június 23. 14:28
el van rontva már azzal,. hogy nem a valóságot mondja. mert lehet, hogy fáj, de nem volt ez annyira fekete-fehér, hogy ráfogjunk mindent a németekre. mert hogy a németeket nem a magyar zsidók kiírtása érdekelte 1944-ben.
berzsian56
2014. június 23. 12:11
Ezekkel dob utcai partizánokkal nem csak az a bajom, hogy meg akarják mindani, mit tiszteljek, mit szeressek, hanem azt is meg akarják szabni kit gyűlöljek. Erre nagyon nem vagyok vevő. Legyen már annyi szabadságom, hogy azokat én válasszam meg.
catalina9
2014. június 23. 12:03
A szervezők előzőleg ötszáz emberre számítottak, az eseményen azt hangoztatták, hogy a résztvevők száma jóval meghaladta várakozásaikat." A BBC szerint közel százezren voltak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!