Mellébeszélnek az ukránok: szerintük most az Európai Bizottságon múlik Magyarország biztonsága
Pedig a kérdés egyértelmű volt.
Törvényjavaslatot nyújtanak be az Együtt-PM képviselői annak érdekében, hogy az Európai Unió zászlaját is kötelező legyen kitűzni minden középületre, így az Országház épületére is. Hasonló tartalmú javaslatot nyújtott be a DK-s Molnár Csaba is.
Az Együtt-PM képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be, amely előírná, hogy az Európai Unió zászlaját is kötelező legyen kitűzni minden középületre, így az Országház épületére is.
A szövetség közleményében felidézte, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés alakuló ülésén átadott egy uniós zászlót a miniszterelnöknek, s szerette volna elérni, hogy kitűzzék azt a parlament épületére.
Arra utalva, hogy a házelnök tájékoztatása szerint erre nincs törvényi kötelezettség, azt írták, hogy ezen változtatni kell, így újra benyújtják törvénymódosító javaslatukat.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szintén azt közölte: olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelynek alapján a kormányzati és önkormányzati épületekhez hasonlóan a Parlament épületére is kötelező lenne kitenni az Európai Unió zászlaját.
A politikus azt mondta, sokakban megütközést keltett a házelnök azon döntése, hogy a jövőben nem tűzik ki az Országgyűlés épületére az uniós lobogót. A képviselő úgy fogalmazott: Kövér László nem foglalkozott azzal, hogy tíz éve, töretlen gyakorlatként, mindig kitették a Házra az EU zászlaját, ráadásul a tagállamok többségének parlamentjein az uniós zászló jól megfér a nemzetivel.
Molnár Csaba úgy véli, hogy ez a Fidesz „egy újabb Európa ellenes intézkedése”. Hozzátette: a kormánypárt nem csak saját magát, hanem az egész Országgyűlést szembe akarja állítani az unióval, amihez nincs joguk.