Több józanságot kér Szanyitól a Fidesz

2014. május 10. 14:31

Pósán László közleménye szerint a szocialisták minden vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen voltak Brüsszelben.

2014. május 10. 14:31

Több józanságot” kér Szanyi Tibortól, az MSZP EP-listavezetőjétől és a szocialistáktól a Fidesz, amely szerint az MSZP-sek amikor csak tehették, hátba támadták Magyarországot Brüsszelben. Pósán László országgyűlési képviselő ezt Szanyi Tibor szombati, debreceni látogatása kapcsán közölte.

Azt írta: a szocialisták minden egyes vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen voltak, a brüsszeli bürokraták álláspontját osztották a bankadó, a rezsicsökkentés, a magyar föld, a pálinka, az akác, a plázastop, az Erzsébet-program és minden más ügyben. „Egyszer sem álltak ki a magyar érdekek mellett, sőt tollba diktálták a hazánkat elítélő dokumentumokat és eljárásokat, ezzel lejáratták Magyarországot és folyamatosan veszélyeztették a hazánkat illető fejlesztési forrásokat is. Szanyi Tibor, a szocialisták listavezetője a mai napig minden egyes vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen kampányol és folytatja a bukott baloldal szélsőséges politikáját, amellyel mindig betegesen meg akarnak felelni másoknak, feladva a nemzeti érdekeket” – olvasható a Fidesz közleményében.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2014. május 11. 10:51
azért valamit nem érek, mi az, hogy "több" józanságot? látták már józanul a szanyit? mármint úgy, hogy a szanyi volt józan??? egyáltalán, ha valaki látott józan szanyit, és bizonyító erővel bírja dokumentálni, jelentkezzen!!!
ProfWilliam
2014. május 11. 08:33
Józanságot? Húú az elég nehéz lesz...
Eurovizios Szakállas Néni
2014. május 11. 04:18
Azt írta: a szocialisták minden egyes vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen voltak, például aljas rágalmakat szórtak a Nemzeti Közgépi Együttműködésre, pedig a fidess és Simicska csak a javainkat akarja
Eurovizios Szakállas Néni
2014. május 11. 04:16
a brüsszeli bürokraták álláspontját osztották a bankadó, a rizsacsökkentés,.. Oszt a jól megsanyargatott bankok nem is hárították át a bankadót csak pont a duplájára emeltek minden dijat A Fidess okosabb mint az mszp, ő a bankokkal végezteti el a piszkos munkát, a megszorításokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!