Nem is a gazdasággal van a baj

Ez a fajta doktrinér liberalizmus volt a magyar rendszerváltozás bukásának a legfőbb oka. Ez volt az uralkodó ideológia az 1980-as évek eleje óta. A rendszerváltás előtt természetesen az ún. „reformer” értelmiség körében, később az SZDSZ által uralt szellemi térben. Az újraelosztás három lényeges ok miatt ilyen magas Magyarországon. Az első a rendkívül magas államadósság pénzügyi terhe. A magyar társadalom negyven éve jóval az általa megtermelt jövedelem alatt kénytelen „fogyasztani”. Ha a kamatteher csak a fele lenne, átlag körül alakulna az újraelosztás mértéke. A második a társadalom sajátos „kulturális” szerkezete, amely azt jelenti, hogy három „költségvetési” ballasztot hordoz. Az egyik negatív: a népesség közel harmada anómiás, azaz iskolázatlan, alkoholista, mélyszegénységben élő, többszörösen hátrányos helyzetű, mentálisan és fizikálisan beteg, szétesett, funkcionális analfabéta, stb. A másik pozitív: a népesség rendelkezik egy átlagosnál szélesebb nagyon tehetséges, kreatív magaskultúra-előállító elittel. Ezek történelmi örökségek. A harmadik egy új, részben hazai, részben „euroatlanti” jelenség, az évtizedek óta tartó népességfogyás, az inaktív lakosság arányának és eltartási költségeinek növekedése. A harmadik ok abban áll, hogy a hazai adóelkerülő magatartás nem egy kapitalizmusban kialakult racionális megfontolás (ahogy azt az ifjú liberálisok vélik), hanem örököltük a „szocializmustól” és ugyancsak „kulturális” beállítottság. Ha egyszerre mindenki befizetné a ráeső adót, attól kezdve lényegesen lehetne csökkenteni az újraelosztás mértékét. A másik liberális dogma az, hogy a magángazdaság hatékonyabb, mint az állam. Ha valaki belegondol a magáncsőd- és felszámolás mértékébe, másfelől abba, hogy bizonyos méreten felül a magánvállalkozásokat is alkalmazott menedzsment irányítja, akkor belátja, hogy ez elméletileg sem igaz. A probléma azonban nem ezzel van nálunk, hanem a piaccal. A „nekilendülés” előtti kapitalista belső piac szűk, nem teszi lehetővé a növekedést és a versenyt, a piacra kerüléshez és a piacon maradáshoz szükséges bevétel csak az állami és a nagy magánmegrendelőkhöz való kapcsolódással érhető el. Ameddig a „felzárkózás” be nem következik, addig a magángazdaság tankönyvi hatékonysága nem működik. A felzárkózás pedig, némi gazdaságtörténeti tájékozódás után belátható, sehol nem ment állami szerepvállalás nélkül. (Sem a kapitalizmus hajnalán, sem a 20. században.) A fentiekből következően épp fordítva áll az összefüggés: két hamis illúziókkal eltöltött évtized után, most kezd a magyar állam rájönni, hogy aktív szerepet kell vállalnia a kapitalista felzárkózásban, a növekedés feltételeinek megteremtésében.

1990-től, azaz 25 éve kapitalizmus van Mo.-n és a volt szoci országokban. Nem működik. Erre mindig jönnek valami "újítással", pedig a nagyon sok újítás ellenére sem működik. Kijelenthetjük: a kapitalizmus túlhaladott társadalmi rendszer. Nyugaton a tehetetlenség ereje következtében még úgy-ahogy működik, de ott is látszik a fáradtsága. Ha Kína, Ázsia megszünik rájuk dolgozni, életképtelenek lesznek. Ettől még az újraelosztás mértéke lehetne akár bőven 40 % alatt is.

""Nem is a gazdasággal van a baj"" Hanem azokkal, akik kiárulták a 'magyar' gazdaságot! Tehát csak a gazdagasággal van a baj!

Ez így van, de azért vannak olyan területek, ahol bőven lenne lehetőség kiadáscsökkentésre, anélkül, hogy a társadalom jelentős része magára lenne haragítva: http://goo.gl/RXTpr4 Magyarország pl az általános közszolgáltatásokra (közigazgatási szervek, média, stb) a gdp 9,4%-t költi. Ha csak átlagos szintre (6,5%-ra) csökkentenénk, az már rögtön 900 forint megtakarítás lenne, de a velünk hasonló fejlettségű észtország 3,1%, erre csökkentve több mint 1800 milliárd forintos kiadáscsökkentés lenne elérhető (a teljes éves szja bevétel kb 1500 mrd ft). A rekreációs, kultúra támogatását is meg lehetne vágni a gdp 1%- ával (most 1,8%), de akár el is lehetne törölni (nem értem pl, hogy a miért kell közpénzből dotálni egy meglehetősen szűk, ráadásul jellemzően módos réteg színházba járását). Aztán a gdp 17,5%-át kitevő szociális kiadásokból is lehetne vágni 3-4 százalékpontnyit. Nem fűnyíróelv szerűen, hanem például az egyes állampolgároknak járó összes szociális ellátmány összeírásával, és a különböző juttatások együttes összegének maximalizálásával (erről volt is szó, eredmény egyelőre semmi). Ezzel meg is spóroltunk összesen a gdp 10%-át bőven, illetve elvesztettük a bevételi oldalon a gdp kb. 3%-át (a megspórolt kiadásokon belül a személyi juttatások végett kieső adó és járulékbevétel). Marad bő 2000 milliárd forint, amiből el lehetne törölni pl az szja-t, a társasági adót, és néhány évi reálértéken való kiadásbefagyasztással a különadók is kivezethetők lennének. És nagyjából 1-1,5 millió ember a vesztese a 8 millió választópolgárból. Kár hogy a politikai osztály és a hozzátartozó csókos réteg is vastagon köztük van...