Pelczné: A nemzeti érdekekért kell dolgozni

2014. május 22. 18:31

A Fidesz EP-listavezetője, Pelczné Gáll Ildikó szerint az Európai Parlamentben a nemzeti érdekekért kell dolgozni, és természetes elvárás a nemzeti érdekérvényesítés. Szerinte a szocialista EP-képviselők korábban hazájuk ellen fordultak.

2014. május 22. 18:31

A nemzeti érdekérvényesítés alapelvárás az európai parlamenti képviselőkkel szemben – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listavezetője csütörtöki, székesfehérvári sajtótájékoztatóján. Pelczné természetes alapelvárásnak nevezte a nemzeti érdekérvényesítést. Hozzátette: minden nagy nemzet képviselői –például a németek és a franciák – ekképp cselekednek. Ezzel szemben a magyar szocialista képviselők sajátos helyzetet teremtettek, ugyanis nem szokás az, hogy EP-képviselők saját hazájuk ellen forduljanak olyan információkkal, amelyek valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető – fogalmazott. Szerinte a szocialista képviselők cselekedetét pártérdekek diktálták.

Pelczné elmondta: a Fidesz egyre kevesebb ilyen képviselőt szeretne, és több olyat, aki értékes munkát végez. Azt mondta, hogy a brüsszeli képviseletnek nem Tavares-jelentéshez átadott információkról kell szólnia, hanem a magyar érdekek érdekében végzett hozzászólásokról és eredményekről.

Pelczné Gáll Ildikó szólt arról is, hogy a Fidesz-KDNP az április 6-án létrejött nemzeti egység további megerősítése érdekében állította össze a nemzeti listát, amelyen helyet kapott Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, a Vajdaság és a diaszpóra egy-egy képviselője is. Közölte, hogy ilyen lista esetében nem is lehet szó másról, csak a nemzeti érdekek érvényesítéséről. Kérdésre válaszolva elmondta: az EP-listavezető, aki a „miniszterelnök fejét rugdossa” nem fog a nemzet érdekében dolgozni, mint ahogy a szocialista képviselők is inkább az európai baloldalt felhasználva akarnak majd diktálni Magyarországnak.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemzeti forrasztékón
2014. május 23. 09:54
http://index.hu/kulfold/2014/05/23/mit_csinal_az_emberbol_5_ev_hanyatlo_nyugat/
Felebarát
2014. május 22. 22:20
Éljen az akác és a pálinka...
Akitlosz
2014. május 22. 22:13
No és mi a nemzeti érdek? Emelni a holokauszt megemlékezések számát napi 15-re?
3M..
2014. május 22. 18:58
A Magyarság részét képezi az az egymillió ember is, aki a Jobbikra szavazott. Miért nem hajlandó a képviselőjükkel leülni egy asztalhoz? A Fidesz, és képviselői soha ne beszéljenek többet a nemzetről. Csak önmagukról, vagy azokról akik ügyét Magyarországon képviseltetik önökkel. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!