Nagyon kíváncsi a Jobbik a Bilderberg-találkozókra

2014. május 30. 16:24

A Jobbik szerint jogosak azok a kérdések, hogy kik és miről tárgyalnak a Bilderberg-találkozókon, és milyen utasításokat kapnak a magyar résztvevők. A párt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tárgyalna az ügyről.

2014. május 30. 16:24

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon dániai találkozón való részvételével kapcsolatban azt mondta: tudható, hogy a politikus vezette Haza és Haladás Alapítvány több mint egymilliárd forintot kapott az amerikai Center for American Progress alapítványtól, amely az amerikai Demokrata Párt egyik háttérintézménye. Sajtóhírekre utalva hozzátette: a tavalyi találkozóról az szivárgott ki, hogy Viviane Reding EU-biztos azt mondta: szorosan együttműködik a volt miniszterelnökkel a 2014-es parlamenti választás legitimitásának megkérdőjelezésében.

A jobbikos politikus felvetette: a Fidesz és sajtója miért nem fordul exkluzív információkért Martonyi János külügyminiszterhez, aki szavai szerint nemcsak kormánytag és az euroatlanti érdekek kiszolgálója, hanem a 2008-as Bilderberg-találkozó magyar szereplője volt.

Megjegyezte: a Jobbik „nemzetellenes koalícióként” értékeli, hogy a csoport találkozóin korábban Surányi György, majd Martonyi János vett részt, most pedig Bajnai Gordon. Hozzátette: pártjának a politikai átláthatóság érdekében tett javaslatait a baloldal és a Fidesz karöltve söpörte le az elmúlt években, s a Bilderberg-csoportot érintő felvetéseiket is elutasították.

Gyöngyösi Márton úgy fogalmazott: reméli, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok legalább olyan érdeklődéssel fordulnak majd a „konspiratív, titkos Bilderberg-találkozón” részt vevők felé, mint „a nem létező kémügyek felé”.

Kérdésre elmondta: a külügyi vagy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tárgyalnának az ügyről. A nemzetbiztonsági kérdéseket manapság elég tágan értelmezik Magyarországon – tette hozzá –, „ha nem létező ügyekben lehet olyan hecckampányokat kreálni”, mint az elmúlt hónapokban, akkor olyan ügyekkel is foglalkozni kell, milyen érdekeket képvisel egy külügyminiszter és a szocialisták volt miniszterelnöke a Bilderberg-csoportban.

A Bilderberg-csoport befolyásos emberekből – politikusokból, pénzügyi szakemberekből, bankárokból – álló zárt körű társaság, amelynek összejöveteleiről soha nem közölnek részleteket. Az idei dániai találkozóra Magyarországról Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, az Együtt-PM vezetőjét hívták meg.

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2014. május 31. 22:00
Csak az első egy - két - három milliárd megteremtése a harc, utána már le lehet ülni a fotelba és élvezni az életet, minden munka nélkül, hacsak nem szórakozásból csinálja azt az illető, mert a kamatokból vidáman meg lehet élni. Ám sokuk unatkozik, ezért beleereszkednek újabb kockázatokba, hogy még több aranyuk legyen, és ha már abból is sok van, akkor elkezdődik náluk a vágyakozás a hatalom után, amit rendszerint meg is szereznek maguknak, hazug ígéretekkel. A hatalomra jutott milliárdosok kegyetlensége közismert.
S0ma
2014. május 31. 14:18
Úgy, amúgy! Az milyen minősítést érdemel, amikor valaki kilencmillióból egyként titkos találkozón vesz részt?
Eltünt
2014. május 31. 12:32
Klintonné is minisztert akart csinálni bajnaiból, bajnai egyetemi előadásra hivatkozott közben amerikai útja képzés célja volt. Bilderberg-találkozón bajnait előkészítik a 2018-s választásra.
luga
2014. május 31. 08:58
A libatolvaj billog mellé kapott Bajnai még egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!