Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Az ATV Egyenes beszéd műsorában jelentette be az MSZP budapesti elnöke, hogy lemondott a szocialista pártban betöltött fővárosi tisztségeiről. Elmondása szerint az elmúlt napok eseményei miatt hozta meg ezt a döntést.
Annyi támadás érte az elmúlt napokban, hogy rájött, a személye nem lehet alkalmas arra, hogy széleskörű ellenzéki összefogást hozzanak létre Budapesten a Fidesz leváltására — így indokolta Molnár Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy miért mond le.
Molnár a nemtelen támadások közé sorolja az MSZP korábbi választási gurujának, Ron Werbernek a minapi nyilatkozatát is, de azt mondta, hogy nem kívánja semmilyen módon minősíteni Ron Werbert. A szkinhed-múltra vonatkozó vádakról szólva Molnár Zsolt elmondta, teljesen biztos benne, hogy kétséget kizáróan ki fog derülni róla, hogy nem volt sem szkinhed, sem más bandának nem volt tagja. A Rogán Antallal való kapcsolatáról szóló hírekre reagálva elmondta, négyszemközt sosem beszélt a Fidesz frakcióvezetőjével.
