Tizenegy pártnak lehet EP listája

2014. április 22. 18:20

16 órakor lejárt a határideje a pártoknak, eddig lehetett az Európai Parlamenti választásra listát bejelenteni. Az utolsó napon hat újabb párt adta le a listáját az eddigi öt mellé, így összesen tizenegy pártnak lehet listája a május 25-i választáson. Már a listák sorrendje is megvan.

2014. április 22. 18:20

Lejárt kedden, 16 órakor a listák bejelentésére nyitva álló határidő az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak májusi választására, az öt nyilvántartásba vett lista mellett további hatot jelentettek be kedden, azaz legfeljebb 11 párt, illetve pártszövetség listája szerepel majd május 25-én a szavazólapon.

Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek összegyűjtöttek 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól, az ajánlások leadására és a lista bejelentésére kedden 16 óráig volt lehetőség. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban már öt listát nyilvántartásba vett: az MSZP-ét, a Fidesz-KDNP-ét, a Jobbikét, az Együtt-PM-ét és a Demokratikus Koalícióét (DK). Kedden, a 16 órai határidő előtt további hat párt adta le az ajánlásgyűjtő íveket: A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Lehet Más a Politika, a Modern Magyarország Mozgalom, a Seres Mária Szövetségesei, valamint az Új Magyarország Párt. 

A leadott ajánlásokat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ellenőrzi, az NVB pedig a bejelentéstől számított három napon belül dönt a lista nyilvántartásba vételéről. A listákon legfeljebb 63 jelölt állítható, háromszor annyi, mint a megszerezhető mandátumok száma, de a szavazólapra csak az első öt neve kerül fel. A jelöltek sorrendjét a párt határozza meg. A lista bejelentése után a sorrendet nem lehet módosítani, nem lehet a listára új nevet felvenni vagy arról levenni. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesik – mert elveszíti választójogát, vagy írásban lemond a jelölésről - helyére a listán soron következő lép. A lista bejelentéséhez csatolni kell a jelöltek nyilatkozatát arról, hogy van választójoguk és elfogadják a jelölést.

Megvan a sorrend

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén már ki is sorsolta, hogy a választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon. Ez akkor lehet kevesebb, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása. 

A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, Modern Magyarország Mozgalom Párt, Új Magyarország Párt, Demokratikus Koalíció.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulakman
2014. április 22. 20:36
Pont egy éve jártam a képen látható épület belsejében, amikor egy órácskára beengedtek bennünket látogató gazdákat a demokrácia szentélyébe , remélem bokrost is meg a féleszűt csak ennyi időre engedik be májustól!!
gxcapril
2014. április 22. 19:19
Bejut a FIDESZ, a JOBBIK, es az MSZP ( sajnos ) PM, Egyutt 2014, DK, most fog kiderulni hogy a MSZP a hatan vitte oket a parlamentbe. Lesz it meg oritozas az MSZP nel emiatt.
antioxi
2014. április 22. 19:18
Pedig hogy fohászkodtam a Magasságoshoz, hogy Bokros (moma) Lajos "nemzeti konzervativ" disznónak ne jöjjön össze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!