Rogán: Az életem nyitott könyv

2014. április 01. 18:24

Rogán Antal szerint mindene nyitott könyv az emberek előtt és az lenne a furcsa, ha nem érnék őt támadások a kampány utolsó hetében. Szerinte mivel a munkájába nem tudtak belekötni, ezért most a személyét valamint a családját támadják. Rogán szemenszedett hazugságnak tartja a vagyonáról szóló állításokat.

2014. április 01. 18:24

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint az lenne a furcsa, ha nem támadnák meg a kampány utolsó hetében. Az V. kerület polgármestere elmondta: 16 éve országgyűlési képviselő, 8 éve polgármester, élete, családja, mindene „nyitott könyv” az emberek előtt. Álláspontja szerint miután munkájába nem tudtak belekötni, most személyét és családját támadják. Ezek a támadások szerinte a kampányról szólnak, amelyeket „reménytelen helyzetben lévő baloldali politikusok utolsó kétségbeesett próbálkozásának” tart.

A több száz millió forintos vagyonról szóló állításokat „szemenszedett hazugságnak” nevezte, mint mondta, ennek fele sem igaz. Nonszensznek nevezte, hogy baloldali politikusok és a sajtó szomszédjainak és barátainak ingatlanjait is az ő vagyonának tekintik. Elmondta: ez durva csúsztatás, majd hozzátette: hazugság, hogy az ingatlanvagyona egyszerre csak a kétszeresére nőtt.

A kormánypárti politikus elmondta: egy lakást vásároltak öt éve, amelyet ma is házastársi közös vagyonnak tekint. Ezt bővítették két lépésben, többek között egy szomszédos lakás felének megvásárlásával. Az az állítás, amit két napig „harsogtak”, hogy a lakás nem bővíthető, már kiderült, hogy hazugság – mondta, majd hozzátette: építési engedéllyel, szabályszerűen csináltak mindent. Rogán azt is elmondta, hogy rengeteg hitelük van, 60 millió forinttal tartoznak csak a bankoknak, de kaptak családi segítséget, és magánszemélyeknek is tartoznak, ezért elképesztő hazugságnak tartja, hogy ezeket is figyelmen kívül hagyják.

Rogán Antal szerint vagyonnyilatkozatában csak pontatlanul fogalmazott, azt kijavította, ahogy azt korábban már mások – Kolber István, Lendvai Ildikó és Lamperth Mónika – is utólag megtették. Álláspontja szerint azért most támadják, mert tudják, hogy a hazugságokért április 6-áig már nem tud jogi úton elégtételt venni, de ezzel minden esetben élni fog, az adóhivatal vizsgálatát pedig saját maga fogja kérni. „Azon sem vagyok meglepődve, hogy a kampány már a gyerekeim óvodájáról vagy éppen az általam fizetendő gyerektartásról szól” – fogalmazott a Fidesz politikusa, aki szerint ez az aljasság a baloldal kétségbeesésének igazi bizonyítéka.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2014. április 02. 12:56
Oda kellett volna figyelni, mert egy értelmes ember az ilyet nem hibázza el!!! Nem Lendvai Ildikóval kellene példálózni mert ő már egy kicsit feledékeny lehet a korából kifolyólag. Egyébként a Szigetváry és a többi állami vállalattal kötött szerződéseit én kivizsgálnám. Elévültek már (Gyurcsány által birtokolt Fortus KFT MVM szerződése pl.) de valamilyen politikai szankciót kellene hozni.
Db605
2014. április 02. 07:29
hagyjuk a ponyvát
Vén Csata1ó
2014. április 01. 23:21
Ha én Rogán Antal lennék, biztosan vennék egy lakást a szomszédos épületben IS, egy utcával feljebb...
vakhangya1
2014. április 01. 20:57
"""Rogán: Az életem nyitott könyv""" Most képzeld el a következő helyzetet Tóni! Írsz egy könyvet. Én megveszem majd te becsöngetsz hozzám, hogy bocsika, de szeretnék benne egy-két dolgot átjavítani. :-))) Kb. ezt csinálod Tóni. Nyaralód van-e? :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!