Rezeg a kétharmad: újraszámlálás a XVIII. kerületben

2014. április 16. 17:31

Újraszámlálják a szavazatokat két szavazókörben Budapest 15. választókerületében. Ez az a kerület, ahol a kormánypárti Kucsák László mindössze hatvan szavazattal győzte le a baloldali összefogás jelöltjét, Kunhalmi Ágnest. Kucsák mandátumával lett korábban biztos a Fidesz kétharmados többsége a parlamentben.

2014. április 16. 17:31

Elrendelte a budapesti 15-ös (XVIII. kerületi) országgyűlési egyéni választókerület két szavazókörében leadott szavazatok újraszámlálását szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság. A választókerületben Kucsák László, a Fidesz-KDNP jelöltje 60 szavazattal nyert. Az eredménymegállapító határozat ellen Kunhalmi Ágnes, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje nyújtott be fellebbezést.

A 10. számúban a szavazatszámláló bizottság tagjának nyilatkozata szerint több olyan szavazat is érvénytelen lett, amelyen a választópolgár feketén fogó tollal nyilvánította ki akaratát. Ezt a szavazókört egyébként Kucsák nyerte: ő 294 szavazatot kapott, míg Kunhalmi 248-at. A szavazókörben hat érvénytelen szavazat volt, így ez a kör nem változtathat érdemben a kerület végeredményén.

A 40. számú szavazókörben – szintén egy szszb-tag szerint – olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, amelyeken csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában két egymást metsző vonal. Ebben a szavazókörben egyébként 372 választó Kunhalmira, 273 Kucsákra szavazott. Ha ebben a körzetben a Kucsák Lászlóra leadott szavazatok közül több, mint 60 érvénytelen lesz, Kunhalmi megnyerheti a körzetet, bár erre igen kevés esély mutatkozik.

Az NVB úgy határozott, hogy a 40. számú szavazókörben újraszámolják valamennyi érvényes szavazatot, annak megállapítására, hogy van-e közöttük érvénytelen, a 10. számúban pedig megvizsgálják az érvénytelen szavazatokat, hogy van-e közöttük érvényes. A választókerület sorsa azért érdekes, mert egyrészt itt született a legszorosabb eredmény, másrészt ha az újraszámlálás során Kunhalmi Ágnes kerülne ki győztesen, a Fidesz elveszítené kétharmados többségét a parlamentben.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2014. április 16. 20:03
Szerintem maradjon a kétharmad. Álljanak majd egyedül a bíróság előtt!
balbako_
2014. április 16. 19:50
Már a végeredmény is ismert Kunhalmi bukta.
Berecskereki
2014. április 16. 19:50
Aszongya; Hun Kun, Hun nem Kun, csak kummant. ;-)
Berecskereki
2014. április 16. 19:48
Akkor már megint kétharmad van? Addig számolják majd, míg egyszer kiderül, hogy nem kétharmad, hanem négyötöd van. Szegény összefosásosok. Még sírógörcsöt kapok. ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!