Az EUobserver arra is kitér, hogy a nyugati szélsőjobb egyes pártjai elzárkóznak az együttműködéstől a Jobbikkal, ám politikusai Moszkvában szívesen látott vendégek. „Magyarországon évek óta keringenek pletykák a Jobbik és Oroszország pénzügyi kapcsolatairól, de semmi sem bizonyított. A Jobbik politikusai mindazonáltal nyilvánosan támogatják a Kremlt, a keleti, Oroszország felé való nyitást pedig létfontosságúnak tartják” – írja a lap. Az EUobserver írása arra is kitér, hogy az orosz elnök a fősodor pártjait is okosan kihasználja, rájátszva gazdasági vagy energetikai kapcsolataira egyes országokkal, s megjegyzi, hogy a magyar jobbközép vezetője, Orbán Viktor például atomerőmű építéséről írt alá megállapodást. Az uniós hírportál végkövetkeztetése az, hogy ha ezek a pártok meg is nyerik egy-egy országban az EP-választást, az Európai Parlament jogalkotási munkáját várhatóan nem tudják majd akadályozni, de sikerük a nagy pártokat is az euroszkepticizmus felé tolhatja, amelynek a Kreml nyilvánvalóan nagyon örül majd.
A szociáldemokrata román kormányhoz közel álló Jurnalul National az Ifjú Demokraták (IDE – a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete) tiltakozó akcióját ismertetve számolt be a Pancho Aréna felavatásáról. Az írás azt állítja a székesfehérvári születésű miniszterelnökről, hogy „3500 férőhelyes stadiont avatott szülőfalujában, Felcsúton”, és azt hangsúlyozza, hogy a „kritikusok által extravagánsnak minősített” Pancho Aréna Orbán Viktor háza közelében található az alig 1750 lakost számláló településen.