Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

A párt szerint egy Csongrád megyei képviselőjelöltet is úgy jelentettek be, hogy az illetőnek nem volt tudomása jelöltségéről.
A Jobbik szerint nemcsak az ajánlásokkal kapcsolatban voltak visszaélések, hanem egy Csongrád megyei képviselőjelöltet is úgy jelentettek be, hogy az illetőnek nem volt tudomása jelöltségéről. Dúró Dóra, a párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: a Szentes központú választókörzetben az érintett nő levélben jelentette a választási bizottságnak, megütközéssel vette, hogy a testület visszautasította indulását, mert nem sikerült 500 érvényes ajánlást összegyűjtenie, mivel nem szándékozott sem a megjelölt Határon Túli Magyarok Pártja, sem más jelölőszervezet színeiben indulni. Feltételezi – tudatta –, hogy visszaéltek adataival és megtévesztették a választási bizottságot.