Elmeszelte Karácsonyt és Bárándyt az NVB

2014. április 04. 19:28

Karácsony Gergely és Bárándy Gergely a Nemzeti Választási Bizottság szerint azzal követett el jogsértést, hogy tényként közölték: a Fidesz több választókerület területére kiterjedően választási csalást követett el és közokirat-hamisításra bujtott fel. Az NVB a két politikust eltiltotta a további jogsértéstől.

2014. április 04. 19:28

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint Karácsony Gergely (PM) és Bárándy Gergely (MSZP) valótlan állításaival jogsértést követett el, amikor egy április 2-i sajtótájékoztatójukon tényként közölték, hogy a Fidesz több választókerület területére kiterjedően választási csalást követett el és közokirat-hamisításra bujtott fel. A sajtótájékoztatón, amelynek felvételét a pénteki ülésen levetítették, egyebek mellett az hangzott el, „az Orbán-kormány azért, hogy a billegő körzeteket megnyerje, buszoztat, fiktív lakcímeket kreál” és becsületes embereket tesz cinkossá egy bűncselekményben. Karácsony Gergely arról is beszélt, miközben két hónap alatt 40 ezerrel csökkent a választásra jogosultak száma, a „voksturisták” – vagyis a másik lakcímre bejelentkezők – miatt 12 választókerületben többen szerepelnek a névjegyzékben, és ezek főleg kétesélyesnek számító budapesti körzetek.

Az NVB a jogsértés megállapítása mellett eltiltotta a baloldali összefogás két politikusát a valótlan tényállások további közlésétől, ezzel lényegében helyt adott a beadványozó, Gulyás Gergely (Fidesz) kifogásának. A testület tagjai a jogsértésről és az eltiltásról szóló határozatot 14:5 arányban hozták meg.

Gulyás Gergely kifogásában azt írta, a PM és az MSZP nem igazolt tényállításokkal próbálta befolyásolni a választópolgárokat, súlyosan megsértve ezzel a választási eljárás több alapelvét. A kifogás szerint a valótlanságok terjesztésével olyan közhangulatot akart kelteni a PM és az MSZP politikusa, amely alkalmas arra, hogy az utóbbi hónapokban új lakcímre bejelentkező választópolgárokat megfélemlítsék, bűncselekmények elkövetésének gyanújával fenyegessék meg, illetve hogy a Fideszt bűncselekmények elkövetésével vádolva súlyosan negatív színben tüntessék fel. Gulyás szerint mindez sérti a választások tisztasága megóvásának, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak és az esélyegyenlőségnek az alapelveit.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blaupanter
2014. április 05. 15:30
A barandy sarjadeknak van egyaltalan jogi diplomaja,mert ha igen akkor nem kovet el torvenysertest,meg akkor sem mikor az erdeke ugy kivanna.Ilyen embernek nincs helye az Orszag Hazaban.
nyugalmazott tanár
2014. április 05. 09:45
Akasztják a hóhért? Karácsony Gergely és Bárándy Gergely a Nemzeti Választási Bizottság szerint azzal követett el jogsértést. Jogsértő jogvédők? Törvénysértő vagdalkozók?
bookmark
2014. április 04. 21:29
Eddig arról volt szó, hogy a Fidesz átrajzolta a kerületeket, most meg azt próbálják elhitetni, hogy átjelentkezés van. Minek ha már eleve a Fidesznek kedvezett? Persze ha ezen akar változtatni valaki több értelme lenne, de ezzel megvádolni azt aki ezen nem nyer érdekes. Vagy már annyira össze-vissza hazudozik az ellenzék, hogy már arra sem figyelnek, hogy idōnként egyeztessenek.
oskar
2014. április 04. 19:56
A valótlanságokat szigorúan büntessék minden oldalon. Akár kizárással is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!