Wachsler: Nem volt jogtalan a Kossuth téri fák kivágása

2014. március 24. 17:01

A Steindl Imre program igazgatója, Wachsler Tamás szerint jogszerűen vágták ki a Kossuth téri fákat. Wachsler szerint a Védegylet nehezen akadályozta volna meg a fák kivágását, miután a kivágás után egy héttel támadták meg az engedélyt

2014. március 24. 17:01

A sajtóban megjelent állításokkal szemben a beruházó jogszerűen, minden szükséges engedély birtokában vágta ki a fákat a Kossuth téren - közölte a Steindl Imre Program (SIP) igazgatója hétfőn az MTI-vel. Wachsler Tamást azt követően kereste meg az MTI, hogy szombaton a Népszabadság azt írta: eljárási hibát követett el az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását.

A SIP igazgatója ezzel kapcsolatban azt közölte: a Védegylet által hivatkozott végzés mindössze azt állapítja meg, hogy eljárási hiba volt, amikor a kerületi örökségvédelmi hivatal egyidejűleg döntött a Védegylet ügyféli státusának elutasításáról, valamint a fakivágási engedély ellen irányuló fellebbezésük elutasításáról. A kormányhivatal pusztán azt állapította meg, hogy az egyidejűség nem felelt meg a jogszabályoknak - hangsúlyozta. Az ügyfél státus egyébként sem járt a Védegyletnek, és az sem igaz, hogy a fakivágás jogszerűtlen lett volna – fűzte hozzá Wachsler Tamás.

Elmondta: a cikk állításával szemben a Kossuth téren egyetlen védett fa sem volt, a Belváros összesen három egyedi védettséget élvező fája közül a legközelebbi az Olimpia Parkban van. „A növényzet teljes letermelése helyett az igazság az, hogy hatvan egészséges fát meghagytak” – folytatta. Szerinte a Védegylet aligha a fák kivágását akarta megakadályozni, mert a vágási engedélyt több mint egy héttel a fák tényleges kivágása után támadta meg.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!