A tagállamokban 2014-től fokozatosan bevezetendő ifjúsági garanciaprogram értelmében minden olyan 25 év alatti fiatalnak, aki elveszíti a munkáját, vagy az iskola befejezése után nem tud elhelyezkedni, négy hónapon belül megfelelő állásajánlatot kell kapnia, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben kell részesülnie. Az új kezdeményezés elsősorban azokban a régiókban segíti majd a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzését, amelyekben 25 százaléknál magasabb az ifjúsági munkanélküliségi ráta.
Mesterházy Attila a sajtótájékoztatón elmondta: a fiatalok egzisztenciális válságának megoldása annál is inkább szükséges, mert már mintegy félmillió ember, köztük sok fiatal hagyta el az országot. Szerinte jellemzően nem kalandvágyból, hanem megélhetési problémák miatt távoztak. Ebben a helyzetben olyan társadalompolitika kialakítása szükséges, amely lehetőséget teremt a fiataloknak a hazatérésre. Ehhez a programhoz, amely csak kormányokon átívelően valósítható meg, nemzeti konszenzus kialakítása is szükséges.
A Fidesz Mesterházy Attila kijelentéseire úgy reagált, hogy azok csak „egy reménytelen politikus újabb kétségbeesett ígérgetései”. Szerintük „Mesterházy Attila bejelentése a tandíj bevezetését jelenti, hiszen a Gyurcsány-koalíció minden egyes szereplője tandíjat akar”.