Fidesz: Felháborító, ahogy a baloldal ködösít Simon „feketepénzéről”

2014. március 12. 13:14

A Fidesz-KDNP felháborítónak tartja, hogy a baloldal vezetői, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc „titkolóznak, ködösítenek” Simon Gábor volt szocialista képviselő „feketepénzét” illetően – mondta Kocsis Máté. A parlament mentelmi bizottsága Mesterházyt is meghallgatja az ügyben.

2014. március 12. 13:14

Kocsis megismételte: a kormánypártok magyarázatot követelnek az ügyben, és azt, hogy a baloldali vezetők ne titkolózzanak. Kocsis Máté arra is reagált, hogy a Magyar Nemzet információi szerint az MSZP volt elnökhelyettese azt vallotta: nem a sajátja volt az osztrák bankban tárolt több mint negyedmilliárd forint értékű valuta, hanem vagyonkezelésre került hozzá. Kinek a vagyonát kezelte Simon Gábor 2008 óta? Ki bízott meg ezzel a feladattal egy vagyonkezelési gyakorlattal nem rendelkező parlamenti képviselőt? – tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté közölte: miután tudni lehet, Simon Gábor eltitkolt pénze 2008-ban „keletkezett”, világossá vált, hogy hazugság az az állítás, amely szerint a pénz nem Simon Gábor politikai életéhez kötődik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A tájékoztatón Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke megerősítette: a testület március 24-i ülésére ismét meghívták Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy válaszoljon a Simon-ügyben feltett kérdésekre. 

A kereszténydemokrata politikus kizártnak nevezte, hogy Mesterházy Attila elfogadhatta a hamis vagyonnyilatkozatokat leadó Simon Gábor „naiv válaszát” a pénzről. Az egész baloldal falaz az ügyben - mondta.

Felidézte egyúttal Simon Gábor eredeti „védekezését”, vagyis hogy nincs olyan rovat a vagyonnyilatkozati űrlapon, ahová beírhatta volna az összeget. Vagyonkezelésről akkor még szó sem volt - tette hozzá, megjegyezve, hogy ha pedig valóban vagyonkezelést végzett, akkor fel kellett volna tüntetnie ezt a tevékenységét, annak tartalma nélkül – jegyezte meg.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sóhivatalnok
2014. március 12. 18:26
mennyi idő alatt lop 240 miliót Simicska? 30 nap? ez a simon tényleg egy példátlan tolvaj...
Válasz erre
3
1
Berecskereki
2014. március 12. 15:09
LOL Mi a gond a vagyonkezeléssel? Szocialista vagyonkezeléshez nem szükséges szaktudás, engedély. Átvette szocialista megőrzésre. Szocialista becsületszóra. Az előző életét meg bizonyítja a Gábriel Derdák névre szóló útlevél. Ezt mondhatta el Meseházínak, aki már vázlatosan mesélte el, mert a kevés beszéd jellemző rá.
Válasz erre
4
2
kukagyerek
2014. március 12. 15:09
Hülye fidesznek csak felháborodásra futja, a kétharmad birtokában. Impotens banda! ................................. 2014. JOBBIK !!!
Válasz erre
1
3
Anti Komcsi
2014. március 12. 14:28
A víz se mossa le a szocialistákról a maffia jelzőt.Van valaki aki nem volt, lesz vagy most nincs letartóztatva?
Válasz erre
5
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!