A beszélgetést vezető Borbás Barna, a Heti Válasz újságírója példaként hozta fel Csemer Boglárkát, azaz Boggie-t, aki Parfüm című,
Photoshop-klipjét immár több mint négymillióan láttak: az énekesnő szerint kell a jó zene, de ötlet nélkül nem ért volna el ekkora sikert. Kérdés tehát, hogy egy jó ötlet vajon elég-e; illetve mennyire elég egy vállalkozáshoz? Pistyur Veronika meglátása szerint a startup-világban megszületett ötletek nem egyedi problémák megoldására születnek, így ugyanarra a problémára is adhatnak más-más választ. Ahhoz, hogy sikeres legyen egy megoldás, az a megvalósításon múlik, az ötlet nem elég. Hogy miből lesz valami, az a csapaton múlik – szögezte le. A szakember szerint
„a cégek többsége itt vérzik el”.
Ivanka Katalin szerint az ötlet implementálhatóságán sok múlik. Két dolgot kell mindenkinek fejleszteni: a jó csapat felépítését és a piacra vitelt. A designer saját cégében a beton, az anyag a rendező elv, hogy milyen területekre tudják bevinni. Erdei Gergely egyelőre egyedül dolgozik. Kiemelte az egyetemen a csapatmunka jelentőségét és a MOMÉ-n a fiatalok között vibráló kreatív energiának jelentőségét. Kiss Miklós idézte a mondást, miszerint a jó művész lop; a lopás ebben az esetben az ötlet nyomán egy még jobb dolog előállítása a másik alapján, azaz a kortárs művészek közötti diskurzus, a beleszólni vágyás.