Már nem államtitok: Gyurcsány tudtával szivároghatott ki az őszödi beszéd

2014. február 21. 21:40

Két, korábban titkos minősítésű dokumentumot is nyilvánosságra hozott az AH. Az egyik az őszödi beszéd hanganyagával, a másik „Guevara” fedőnevű férfi által elmondott információkkal foglalkozik.

2014. február 21. 21:40

Az Alkotmányvédelmi Hivatal csütörtökön közzétett oldalán két, a titkosság alól frissen feloldott jelentést, amik az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének körülményeivel foglalkoznak, és a Nemzetbiztonsági Hivatal, az AH jogelődje készítette őket – hívta fel a figyelmet a NOL.

A 2007. május 21-én kelt, a „Gyümölcsöskert” fedőnevű akcióról szóló jelentés megállapításai szerint  az őszödi beszéd nyilvánosságra került felvétele nem titkosszolgálat eszközökkel készült, hanem a rendezvény dokumentálásával megbízott, az MSZP-hez lojális cég készíthette.

A másik, 2009. július 27-i keltezésű jelentés a „Gerilla” fedőnéven zajlott akció megállapításait foglalja össze. A dokumentumban „Guevara” fedőnéven emlegetett személy jól beazonosíthatóan Rózsa-Flores Eduárdó. Az ő elmondása szerint a beszéd nyilvánosságra hozatalát egy MSZP-s politikus szervezte meg, aki erről a miniszterelnökkel és az MSZP-frakcióval is egyeztetett.

A jelentés arról is beszámol, hogy Rózsa-Flores a beszédet végül a Fidesz politikusa részére adta át, és egy budapesti Fidesz-irodában sokszorosíthatták a beszéd felvételét, mielőtt nyilvánosságra került volna. Az anonimizált szövegből kikövetkeztethető, hogy Orbán Viktor nem tudott részt venni a nyilvánosságra hozatalról szóló egyeztetéseken, mert Brüsszelben tartózkodott, de indulása előtt, a repülőtéren értesült a hanganyag létezéséről.

A jelentés hosszabban foglalkozik Rózsa-Flores előéletével, katonai tapasztalatával és szélsőséges nézeteivel, többek közt ezt írják róla: „A felvett iszlám hite mellett katolikus vallását is gyakorolta. Rasszista, antiszemita megnyilvánulásai ellenére izraelita gyökereit sem tagadta.”

Frissítés: Bajnai Gordon azt állítja, hogy ő ismeri a teljes jelentés tartalmát, és az AH részéről közzétett két részjelentés nem azonos az ügyről készült végső összefoglaló jelentéssel. A volt miniszterelnök törvénytelennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a titkosszolgálat a választási kampányt manipulálná eljárásával.

Összesen 473 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2014. február 22. 21:58
Nagy machinátornak tűnik Gyurcsány az őszödi jelentésben Bombasztikus elmélet olvasható az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséről abban a két dokumentumban, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra az Alkotmányvédelmi Hivatal. A jelentések szerint nem hallgatták le Gyurcsány Ferencet, aki maga is benne volt a kiszivárogtatásban, amit nagyon bonyolultan szerveztek meg, hogy végül a Fideszen keresztül juttassanak el a nyilvánossághoz. A jelentésekből sok fontos részt és nevet kitakartak, a történetet bizonytalanná teszi, hogy egyetlen forrásra, a 2009-ben meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo elmondására alapozzák. http://www.origo.hu/itthon/20140221-nyilvanosak-az-oszodi-beszeddel-kapcsolatos-jelentesek.html?fb_action_ids=10201316614268313&fb_action_types=og.recommends&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582
antioxi
2014. február 22. 21:52
Aki látta ezt a bolondot az atv-ben abban nem maradhatott kétség, hogy gyurcsány tudtával került ki az őszödi beszéde. Persze tagadja. Gyurcsány "test beszéde" nagyon beszédes volt.
császár
2014. február 22. 20:49
Gyurcsány terhére lett az MSZP háttérhatalomnak. Kezdett önjáró lenni. Átadták hát a hangfelvételt a másik oldali üzletfeleiknek, azt gondolva, hogy a botrány után Gyurcsány simán lemond és hozzájuk lojális miniszterelnököt tehetnek a helyére. Fletónak ezt elárulta valaki. Ezután ő maga intézkedett a szöveg rádiós bemutatására. Nem mondott le, inkább vállalta a balhét. A Fideszben mérgesek is voltak. Hát ennyi volt. A többi rizsa.
fehereszter001
2014. február 22. 17:23
Lepődjünk meg ezen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!