Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Rendőrsorfal akadályozta meg a szélsőjobboldali megemlékezők és antifasiszta ellentüntetők összecsapását délután a budai várban. A rendezvényt a Clark Ádám térre tervezték, de bombariadó miatt végül a Kapisztrán téren tartották meg.
Rendőrsorfal akadályozta meg, hogy összeverekedjen a „becsület napja” címmel meghirdetett demonstráció és az antifasiszta ellentüntetők egy csoportja szombat délután a budai Várban, a Kapisztrán térnél.
A „becsület napi” megemlékezésre érkezők és az antifasiszta ellentüntetés résztvevői a Kapisztrán téren összetalálkoztak, a két kisebb tábort rendőrsorfallal választották ketté és a rendőrök hátranyomták az egymást hergelő két csoportot.

Az előbbi demonstráció résztvevői a Clark Ádám téren gyülekeztek volna szombat délben, de a rendőrség tűzszerészei egy bejelentés nyomán lezárták a teret, valamint a Lánchidat és az Alagutat is. Emiatt a tüntetők nagy része nem tudott átmenni a hídon Pestről Budára, majd feljutni a budai Várba, így nagy kerülővel igyekeznek a helyszínt megközelíteni