Közgazdaságtan tankönyveket küldene Szijjártó az MSZP-nek

2014. február 12. 14:06

Az államtitkár sajtófőnöke Budai Bernadett és Gréczy Zsolt sajtótájékoztatójára reagálva közölte: Szijjártó Péter vagyongyarapodása a fizetéséből megtakarított összegeknek és a befektetései hozamának köszönhető.

2014. február 12. 14:06

Szijjártó Péter annak ellenére ad készséggel tájékoztatást egykori szóvivő kollégáinak anyagi helyzete alakulásáról, hogy Budai Bernadett és Gréczy Zsolt „gátlástalanul hazudoztak és láthatóan rendkívül rossz viszonyban vannak a számokkal” – közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke szerdán az MTI-vel, hozzátéve: immár sokadszorra teszik világossá, hogy Szijjártó Péter vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai. Fülöp Judit ezt azt követően mondta az MTI érdeklődésére, hogy Budai Bernadett MSZP-szóvivő és Gréczy Zsolt, a DK szóvivője sajtótájékoztatón tudatta: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péterrel szemben a baloldali összefogás a parlamentben, mert úgy vélik, az államtitkár nem tud elszámolni tavalyi, 16 millió forintos vagyongyarapodásával.

Az államtitkár sajtófőnöke kifejtette: Szijjártó Péter befektetési portfóliójának napi piaci árfolyama 2012. december 31-én 62 758 515 forint volt, mint ahogyan azt a 2012. évről szóló vagyonnyilatkozata is tartalmazza. Ezen befektetési portfólióval, illetve annak egyes elemeivel az államtitkár 2013 folyamán 37 tranzakciót hajtott végre, melyek között jelentős számban szerepeltek részvénypiacokat érintő adásvételek, biztosítási eszközalapokkal és befektetési alapokkal kapcsolatos tranzakciók, valamint kisebb részben betétlekötések. Az év közben realizált hozamokat és havi fizetéseiből megtakarított összegeket az államtitkár folyamatosan újra befektette. Az így létrejött befektetési portfólió napi piaci árfolyama 2013. december 31-én 78 187 329 forint lett – mondta Fülöp Judit. „Az államtitkár szívesen átküld az egyetemi tanulmányai idejéből megmaradt néhány közgazdaságtan tankönyvet az MSZP székházába. Hátha az közelebb visz a megértéshez” – zárta szavait a sajtófőnök.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovacsotto
2014. február 12. 18:50
Miért ne érhetett volna el akár 30%-os reálhozamot Szijjárto? Ők és társaik tudhadták előre, hogy mikor hoz a kormány olyan döntéseket , amelyek erdményeként pl. az OTP, vagy más részvény árfolyama egyik napról a másikra mennyit nő, vagy éppen csökken. Gondoljunk csak arra amikor 2010-ben társával államcsőd veszélyét jelentette be, aminek hatására jelentősen gyengült a Forint. Ezt hívják egyébként benfentes kereskedelemnek!!!
gross
2014. február 12. 16:50
2010-ben is ügyes volt http://kdnp.hu/news/nyilvanosak-a-kepviseloi-vagyonnyilatkozatok
gross
2014. február 12. 16:47
Szíjjártó ügyes gyerek, már 2012-ben is többet tudott konzervatív megtakarítási formákkal öüsszehozni, mint más a legkockázatosabb befektetésekkel. http://hvg.hu/itthon/20130225_Szijjarto_12millio_vagyonnyilatkozat
orangeután
2014. február 12. 16:43
"Közgazdaságtan tankönyveket küldene Szijjártó az MSZP-nek" de előtte üljenek le a frakciótársakkal és olvassák el ők is, hogy legyen valami fogalmuk a dolgokról...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!