Gyurcsány azt mondta: Mesterházy Attilának nem csak az ország helyzetével kell szembenéznie, hanem mindazzal, amit a vesztes Fidesz és csapatai okoznak. „2002-ben csak az Erzsébet hidat foglalták el, 2006-ban ránk gyújtották a Magyar Televíziót (…) Vigyázni fogunk az országunkra, és nem fogjuk megengedni, hogy feldúlják csak azért, mert nem képesek megemészteni, hogy meg fogjuk őket verni.”
A Nyugathoz való viszonyról szólva azt mondta: amikor Széchenyi azt kereste, hogyan lehet fejlett világot teremteni, Párizs felé indult, Orbán Baku felé. Hozzáfűzte: a miniszterelnök zavaros okfejtéssel nyugati vitorlákba keleti szeleket akar befogni. „Mi Nyugaton akarunk letáborozni, mert ez a mi hazánk.”
Gyurcsány Ferenc beszélt a 2002 és 2010 közötti időszakról, amikor „cudarul nehéz nyolc évünk volt”. 2009-ben megrázta az országot egy brutális válság, de abban a nyolc évben átlagosan minden évben körülbelül két százalékkal nőtt a reáljövedelem. Az elmúlt három évben 0,4 százalékkal csökkent évente és átlagosan - mondta.
A volt kormányfő szerint Orbán Viktornak az az elképzelése, hogy a gazdagok gyerekeiből lehet majd az ország következő vezető garnitúrája. „Ha így lett volna harminc évvel ezelőtt, akkor Orbán Viktor ma kőbányász lenne az apja mellett.”
Egy bekiabálásra reagálva a stadionépítésekkel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc azt mondta: „Ceausescu hatalmas stadiont építtetett, amelyet ma felver a gaz. Meg lehet építeni egy stadiont egyszer, de azt fenn kell tartani, ezért a miniszterelnök stadionépítő mániáját nem lehet támogatni.”
Gyurcsány Ferenc a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetésével kapcsolatban kijelentette: a magyar miniszterelnök tolvaj, „lenyúlta a pénzünket, ezzel elvette a jövőnk egy jelentős részét”.
A DK elnöke a rendvédelmieket „kifejezetten büntető” nyugdíjintézkedés-sorozatról beszélt. Nem lehet megengedni, hogy 2006 őszéért büntessék őket, „azért, mert a rendőrök meg akarták védeni hazánkat” - mondta.