Az alapkamat folyamatos csökkentése kihasználta a 2013 őszéig kedvező nemzetközi pénzügyi helyzetet, s olcsóbbá tette az államháztartás finanszírozását. Ugyanakkor a magyar kamatfelár még a románnál és bolgárnál is magasabb, a CDS felár pedig a régióban csak a szlovénnél és a horvátnál alacsonyabb, s felette van a kormányváltás előtti szintnek is – hangsúlyozza a GKI.
„Az alacsony kamat növeli a forint árfolyam-ingadozását, miközben gyengülése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetésének felelőtlen magatartása miatt a régióban ismét a legjelentősebb. A múlt heti látványos árfolyamzuhanás ismét megkérdőjelezte a monetáris politika hitelességét” – írta a GKI.
Az előrejelzés szerint a külső egyensúly 2014-ben is kedvező lesz, az uniós források növekvő beáramlása azonban már csak ellensúlyozni tudja a külkereskedelmi egyensúly romlását. Ez utóbbi részben a magyar export- és versenyképesség romlásának, részben a belföldi kereslet emelkedésének a következménye.