Hogyan olvassunk egy közvélemény-kutatást?

„Mielőtt azonban az ellenzéki választó elégedetten hátradőlne, hogy ezek szerint minden rendben van – éppen most következik az az utolsó hónap, amikor a Fidesz támogatottsága szükségszerűen csökkenni fog végre a Mediánnál is, a többi intézet pedig úgyis felülméri a pártot –, ismét csak érdemes felidézni: a 2010-es választás csak egyetlen »kísérletet« jelent a módszer tesztelésére, ezért mindez legfeljebb közepesen erős hipotézis lehet. Nagyon is elképzelhető, hogy az idén nem így fog kinézni a kampány és a helyzet sem. Vagy a Medián szimulációs módszere mégsem így működik. A közvélemény-kutatás sajnos ilyen szakma, ritkán derül ki a választott módszer erénye és gyengesége, mert választás is ritkán van.

Persze ettől még lenne rá lehetőség, hogy az egyes közvélemény-kutatók igenis próbálják egymással is összevetve értékelni a saját módszertanukat. Ahogy arra is lenne lehetőség (az Egyesült Államokban és Nagy Britanniában például egyetlen intézet sem őrzi ezeket szakmai titokként), hogy ne csupán azt a néhány fő számot hozzák nyilvánosságra, amelyet szoktak, sőt akár a teljes kérdéssort és a kereszttábláikat is, ezzel lehetővé téve, hogy az érdeklődők is többet lássanak a vélemények alakulásának tényezőiből és dinamikájából, és a tág értelemben vett társadalomtudományi szakma is alaposabban értékelhesse a kutatási módszereiket – ezzel éppen jobbá tételüket segítve. Ez egyúttal a szélesebb közönségnek is könnyebbé tenné, hogy végre megértse mit is árul el egy közvélemény-kutatás, és árnyaltabban olvassa azokat. Amíg ez nem történik meg, addig marad a megfélemlített, rejtőzködő, csakis ellenzéki szavazók tömegeinek legendája, az intézetek ezzel járó kétes hitelessége a politika iránt érdeklődők szemében csakúgy, mint az örökös rácsodálkozás a »legújabb Mediánra«.”