Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Az önkormányzati képviselői mandátumért öten indulnak: az Összefogás és a Magyar Munkáspárt egy-egy jelöltje mellett három, hivatalosan független jelölt is versenybe száll.
Öten indulnak az időközi önkormányzati választáson március 30-án Salgótarjánban, ez és az ugyanezen a napon tartandó somogyaszalói polgármester-választás lesz a két utolsó ilyen voksolás ebben a választási ciklusban. Tóthné Kerekes Andrea, a helyi választási iroda helyettes vezetője pénteken az MTI-vel azt közölte: a szavazással a forgáchi városrész tavaly december 18-án elhunyt önkormányzati képviselőjének, Ispán Andrásnak (Fidesz-KDNP) a megüresedett helyét fogják betölteni.
A mandátumért Szabó Csaba (független), Bánházi György (Magyar Munkáspárt), Tóth Tamás (független), Fekete Tamás (Magyar Szocialista Párt, Együtt - A Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt), valamint Klenóczky Sándor (független) indul.
