A rezsicsökkentők már a nagyszobában vannak

2014. február 20. 16:17

Egy újpalotai panellakásban tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos csütörtökön.

2014. február 20. 16:17

Nagyszabású panelház-felújítással folytatódhat a rezsicsökkentés – mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusával, Németh Szilárddal közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikusok egy XV. kerületi panelház kilencedik emeleti lakásában nyilatkoztak újságíróknak, itt László Tamás - aki egyben a kerület polgármestere – úgy fogalmazott, hogy a panelfelújítást negyedik rezsicsökkentésnek is lehet majd nevezni, köszönhetően az így elérhető energiamegtakarításnak. 

Németh Szilárd az újpalotai lakásban élő férfi társaságában, a nagyszobában rendezett tájékoztatón azt mondta, hogy ebben a 71 négyzetméteres távfűtéses panellakásban élők tavaly decemberig összesen 60 ezer forintot spóroltak meg a rezsicsökkentéssel.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. február 21. 10:14
Jó ki kabaré volt! Az öreg "fineszes" proli gondolom már napokkal ezelőtt megkaphatta az elmondandó szöveget , itt meg bemagolta mint hülye gyerek az egyszeregyet. A fotósok meg a firkászok, csak véletlenül lehettek ott az előszobában. Az öreg faszi elmondta, hogy mit vehet így az összespórolt zsetonon, csak arról hallgatott mélyen, hogy azon mit vesz, amit ezért a propaganda filmben való szereposztásért kapott. Most komolyan kérdem! Ki az a szerencsétlen, megvezetett idióta, aki ezek után a fideszre szavaz?
noviktornoparty
2014. február 21. 09:17
egészen elkeserítő, hogy egy ilyen demagóg hazugsággal választást lehet nyerni Magyarországon. meg is érdemeljük őket...
Enigmák
2014. február 21. 09:04
nyugalmazott tanár: "Erre acsarkodnak a bukott maffiabaloldalon, hogy a nagyobb lakásban élő gazdagoknak nagyobb a megtakarítás... Fel sem tudják fogni, hogy egy élet munkájával megteremtett otthon sokaknak számára nem gazdagságot, hanem a kemény munkával megszerzett otthont jelenti. Erre akarnak adót kivetni." Csipák Péter aki a parkoló-uszorás-maff..n gazdagodott meg mint becsületes, kemény munkás:) Csipak Péter háza két szomszédos, 7476 négyzetméter összterületű telekre épült. A garázs a domboldalon, a ház fölött áll. A telekhez acélkerítéssel hozzácsatoltak egy jelentős részt az állami erdőterületetből, aminek csak a garázsépítéshez letarolt, trapéz alakú része körülbelül kilencszáz négyzetméternyi.
Enigmák
2014. február 21. 08:53
nyugalmazott tanár: Az ilyenek, tanárok, irodisták, aktakukac-tologatók szavaznak a fideszre, akik sosem dolgoztak a versenyszféréban, mert akkor látnák hogy nyírja Orbánc a vállalkozókat,- online pénztárgép, 30 uj adó stb- akik a munkavállalók 80%-át foglalkoztatják, szemben az Orbán által imádott "startégia szövetséges multikkal, akik az extraprofit miatt alig alkalmaznak az automata gépsoraik mellé embert. Tanárokra természetesen szükség van de nem ilyen butákra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!