Navracsics Tibor szerint az ország kis- és középvárosai 1990 óta újjáéledtek: régi épületeik megújultak, belvárosaik fejlődtek, és új közösségi terek jöttek létre. „Ezek a városok nem csupán az ott élők statisztikai és földrajzi egységét jelentik, hanem ezek a városok közösségek” – fogalmazott. Újjászülettek a helyi közösségek, a helyi kultúrák, ami annak köszönhető, hogy „végre mindenki komolyan veszi magát és saját közösségét” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Az évfordulóval kapcsolatban megjegyezte: a születésnap szép hasonlat, de a bérmálás vagy a konfirmálás találóbb, mert a várossá nyilvánítással a közösség „felnőttkorba” lépett. Navracsics Tibor kiemelte: egy város már nemcsak magáért vállal felelősséget, hanem másokért is. „Egy kis falu megengedheti, hogy csak saját magáért feleljen, de egy városnak egy egész térséget kell felvállalnia. Központként a környező, kisebb településeknek segítséget kell adnia” – mondta.