Kiemeltek lettek a múzeumi negyed ügyei

2014. január 02. 16:04

Kiemelt projektként kezeli a kormány a múzeumi negyed építését. A Liget Budapest projektben megvalósuló építkezéseket nagyban gyorsíthatja a kiemelt státusz.

2014. január 02. 16:04

A kormány kiemeltté nyilvánította a Liget Budapest projekt keretében megvalósuló,  új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes  beruházás közigazgatási hatósági ügyeit, és kijelölte az eljáró hatóságokat. Az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A múzeumi negyed néven ismert projekt a budapesti Városligetben valósul meg, ahol több múzeum felépítését tervezik, és az épületek környéke is megújul.

A kormány elsőfokú építésügyi hatóságként, és szakhatóságként azt a hatóságot jelölte ki, amely – az adott ügyfajtára vonatkozó jogszabály szerint - az elsőfokú eljárásban amúgy is eljárna. Ugyanezt tette a másodfokú hatóság kijelölésénél is. Ugyanakkor a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a kormány a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelölte ki. 

Az építkezések ütemének felgyorsítását segíti, hogy a rendelet szerint az építésügyi hatósági eljárásokban nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, továbbá nem kell településképi véleményezési eljárást sem lefolytatni. Mindezek mellett az építésügyi hatóságnak úgy kell egyeztetnie a szakhatósággal, hogy az egyeztetésre és a felülvizsgált állásfoglalás kiadására legfeljebb 8 nap, míg a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú szakhatósági közreműködés esetén legfeljebb 15 nap áll rendelkezésre.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2014. január 03. 09:06
...emellett mindenki megnézheti a látványterveket pl. az Építészfórum oldalán. Mit mondjak, ennél rémesebb elfajzott beteg elméket nem láttam: lebetonozott utak, az erdő helyén, szögletes és rondóformájú kifejezéstelen betonépületek, ősfaírtás, értéktelen gyepesítés. Az egész olyan, mintha Adolf Hitler kedvenc építészei tervezték volna! Ezt tudja a mai magyar liberális (fasisztoid) építész??? Ezt karolja fel a mai magyar politikus? Fújolnak egy fákból és cserjékből álló kiserdőn? Családi élménypark??? Köpök a nagy magyar családokra, ha ez kell nekik. Vagy inkább Ehud Amir akart rátenyerelni egy kis közvagyonra, ezért az egész hajcihő????
öszödibeszéd
2014. január 03. 08:26
Elmebeteg idióták vagytok! Városi erdőbe múzeumokat építeni??? Körbeépíteni a ligetet hatalmas hodályokkal??? Ez a városképileg és építészetileg megalapozott döntés?? Egyáltalán jártatok ti valaha a Városligetben???? Egy kibaszott madáretetőt, ivókutat nem tudtatok kirakni, műparasztok! Melyik beteg liberál építész és fideszes vidéki díszparaszt jutott arra a gondolatra, hogy a közgyűjteményeket nem a belvárosi palotákba viszi, hanem szétfúrja, faragja a természetes környezetünket! Elmehettek ti is a politikustemetőbe!!!
Fahrenheit 451
2014. január 02. 17:13
"Kiemeltek lettek a múzeumi negyed ügyei" ..meg a stadionépítések, meg, hogy a Szabadság téren legyen emlékműve a nácik bevonulásának, kompenzálandó, hogy csak egy náci templomnak álcázott széljobbos szoborpark ellensúlyozza a szövetségesek szovjet hősi emlékművét, ami fideszék szerint tarthatatlan...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!