„Orbán Viktor azt a tanulságot szűrte le a számára sokkoló 2002-es választási vereségből, hogy rosszak azok a játékszabályok, amelyek között előfordulhat az a baleset, hogy ő elveszíti a kormányzás lehetőségét. Attól kezdve egyre-másra jöttek azok a lépései, amelyek világosan jelezték, hogy a parlamentáris demokrácia ellenségévé vált. Először kitagadta politikai ellenfeleit a nemzetből - "a haza nem lehet ellenzékben" -, illetve kétségbe vonta a parlamenti választás eredményét. A polgári körök életre hívásával olyan tömegmozgalmat szervezett a Fidesz mellé, ami a két világháború közötti jobboldali szélsőség politikáját idézte. Rendeztek faluparlamenteket, nemzeti konzultációkat, vagyis a politikáját olyan irányba vitte el, ami nyilvánvalóan túl van a parlamentáris demokrácián. 2002 után számomra mind világosabbá vált: ha Orbán még egyszer hatalomra jut - különösen, ha kétharmados parlamenti többsége lesz -, mindent elkövet majd a "rossz játékszabályok" megváltoztatásáért. 2008 tavasza, az ún. szociális népszavazás után pedig már biztosra lehetett venni, hogy kétharmados parlamenti többséget szerez az Országgyűlésben
MN: Ha a Fidesz ismét győz, ami egyáltalán nem kizárt, merre halad tovább Orbán rendszere? Kis János szerint (lásd: "Vissza fog hullani a fejére", Magyar Narancs, 2013. március 27.) a Nemzeti Együttműködés Rendszere vagy a jogállam teljes kiiktatásával, a teljes nemzeti bezárkózás árán konszolidálható, vagy sehogyan sem.
DJ: Egyetértek Kis Jánossal, aki a 2010-es választások előtt még rosszallóan jegyezte meg: »egyesek már a Magyar Köztársaság nekrológját írják«. Magyarország millió szálon be van kötve a nemzetközi gazdaságba, hogy mást ne mondjak, az ország működését külföldi hitelekből finanszírozzák. Ha nem vennék többé az állampapírokat, minden a feje tetejére állna. Konszolidációt abban az értelemben sem tudok elképzelni, ahogyan mondjuk a Rákosi-érához képest a Kádár-korszak konszolidált volt. Mert ahhoz kellett némi »lökdösődés«, majd személycsere is. Az ilyen típusú egyeduralmak akkor tartósak Magyarországon, ha külső hatalmi kényszer tartja őket életben, továbbá ha gazdaságilag produktívak, mint amilyen a Kádár-rendszer volt úgy másfél-két évtizedig. A mai Magyarországon azonban minden sikerpropaganda és esetleges átmeneti eredmény ellenére kizártnak tűnik, hogy ez a gazdaságpolitika prosperitáshoz vezessen. Krémer Balázs szerint az Orbán-rendszer gazdaság- és társadalompolitikája piramisjátékra hasonlít: ahhoz, hogy egy embernek kedvezményt tudjon nyújtani, négy másiktól kell elvonnia. Ez hosszú távon nem folytatható, ennek összeomlás lesz a vége. Akármelyik területről hallok közelebbi információt, legyen az az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás vagy az önkormányzatok, mind arról szólnak, hogy maximum fél évig lehet előre látni a finanszírozást, aztán vége a dalnak.
MN: Vagyis mire számít?
DJ: Megjósolhatatlan. Az egyik legrosszabb lehetőség, hogy Orbán kétharmadot kap, ami nem kizárt, mert a jelenlegi választási rendszer erősen premizálja a győztest. Ez visszamenőleg legitimálná mindazt, amit Orbán a mostani ciklusban tett, a rendszer pedig természetéből fakadóan végleg felszámolná a versengő pártrendszer maradék elemeit is, a parlamenti politizálást kiüresítené, ahogyan Mussolini is tette négyévnyi parlamentáris kormányzás után. Van, aki szerint Orbán az Európai Unióból is kiléptetné Magyarországot. Nem elképzelhetetlen, de én mégsem tartom valószínűnek, mert az uniós források nélkülözhetetlenek: ami fejlesztést egyáltalán fel lehet mutatni ma az országban, az zömmel uniós pénzekből valósul meg. Ha fogadnom kellene, hogy minek van a legnagyobb esélye egy 2014-es Fidesz-győzelem után, akkor arra tennék, hogy még egy ciklust nem bír ki ez a rendszer. És úgy ér majd véget, ahogy a piramisjátékok szoktak.”