Harakiri

„Mit mondjunk most, mikor felborult a szekér? Nem biztos, hogy nyerő megoldás lett volna, de tény, hogy egy ideig az MSZP, ha fogcsikorgatva is, de tolta ezt a szekeret. Az elképzelés – ki emlékszik már erre? – az volt, hogy a Bajnai féle társaság partner. Hogy Gordon a miniszterelnök jelölt, ahogy kiegyezéses jelölt lehetett tizenkét éve Medgyessy, függetlenül homályos múltjától. Az Együtt szolid 15 (!) százalékkal bontott zászlót, majd hamarosan PM-re bővült. Nem tudjuk (ma már sosem tudhatjuk meg), volt-e út fölfelé, de tény, hogy a semmiből 15 százalékra ugrani teljesítmény a mai világban. Aki ennek bedőlt (a maradék négy százalék) most ott áll megfürödve, terv, koncepció, politikai képviselet nélkül. Attilánk győzött. Gordonunkat addig nyüstölte, nyírta, bojkottálta, amíg lehetett. Közben azért foglalkozott mással is. Bekajolt néhány kamu videót Bajáról, leszorította MSZP-s ellenlábasait, kente-vágta a politikus szakmát. Készült a kormányzásra. Például beszerzett néhány pöttyös csokornyakkendőt, friss olajat a sérójára. A decemberi vészterhes napok és határdátumok, Gyurcsány szívós térfoglalása kellett hozzá, hogy Bajnainknak elege legyen végre. Tulajdonképpen karácsony előtt forrt már a gondolat koponyám rézüstjében: mi a nyavalyának kínlódik itt a Gordon? Miért nem száll már ki, mi végre blamálja magát? Egyformán gondolhattuk, mert a karácsonyi néma magányban Bajnai is meghányta vetette magában a dolgot. És ezzel az Együtt projektnek vége is. A hadvezér elmenekült a csatatérről, hátrahagyva pár kókadt harcosát. Az egész történetnek van valami Übü királyos íze.”