Ragyogó napsütés délután

Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyult… Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.