Hatvanöt év után kész a Parlament rekonstrukciója!

2013. december 03. 12:46

December 20-ra elkészül a Parlament rekonstrukciója – jelentette be Kövér László Süttőn, ahol kedden átadták a felújítást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 1,2 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében fejlesztették a süttői telephelyet és új kőfeldolgozó üzemet hoztak létre Nyírbátorban.

2013. december 03. 12:46
Az Országgyűlés elnöke elmondta: „a Reneszánsz Zrt. és jogelődje 1948 óta dolgozik a Parlamenten és bejelenthetem, hogy 2013 december 20-ra elkészül a rekonstrukció, a magyar országgyűlés épülete újra a régi pompájában fog tündökölni”.
 
A politikus példaértékűnek nevezte a Reneszánsz Zrt. történetét, mely megmutatta, hogy a magyar vállalkozások hasonlóan eredményesek lehetnek, mint külföldi társaik. Emlékeztetett arra, hogy a cég jogelődje az 1990-es külföldi privatizáció után néhány éven belül a csőd szélére került, majd magyar vállalkozók vásárolták meg a céget és a Reneszánsz Zrt. mára Közép-Európa legnagyobb kőfaragó és kőszobrász vállalatává vált.
 
Balogh Miklós, a társaság elnöke elmondta, a most lezárult fejlesztésekhez 280 millió forintos pályázati támogatást nyertek el, uniós és hazai forrásokból. Nyírbátorban zöldmezős beruházásként kőfeldolgozó üzemet hoztak létre, amely térségben jelentkező igényeket elégíti ki, Süttőn a kőbánya vízfelhasználását tették visszaforgathatóvá és új gépeket vásároltak.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2013. december 03. 15:21
Lassú munkához idő kell...
Felebarát
2013. december 03. 14:21
ez egy biztos állás volt :D
Marianer
2013. december 03. 14:21
Volt egy mérnök, aki ott kezdte a pályafutását (már tartott a felújítás), majd onnan is ment nyugdíjba (még tartott a felújítás).
trespass
2013. december 03. 13:59
De hogy a picsába fogom felismerni állványok nélkül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!