Feljelentést tett a Jobbik a Gyermekrák Alapítvány ügyében

2013. december 21. 13:18

Hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt tett feljelentést a párt, ami szerint az ügyészségnek hivatalból is vizsgálódnia kellene az alapítvány ellen. A Jobbik azt szeretné, ha komplex vizsgálat folyna a bizalom helyreállítása érdekében. Az ügy ugyanis hatással lehet az adományozási kedvre is.

2013. december 21. 13:18

A Jobbik pénteken feljelentést tett a Gyermekrák Alapítvány ügyében a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Szilágyi György. Az ellenzéki országgyűlési képviselő hangsúlyozta: álláspontjuk szerint az ügyészségnek hivatalból is eljárást kellett volna indítania az alapítvány ellen.

A Jobbik azt szeretné, ha a nyomozóhatóság komplex vizsgálatot folytatna az alapítványnál a karitatív szervezetekkel szembeni bizalom visszaállítása érdekében. Szilágyi György felhívta rá a figyelmet: ha a Gyermekrák Alapítvány ügye miatt megrendül az emberek bizalma a karitatív szervezetekben, akkor csökkenhet a felajánlott támogatások összege, és így kevesebb segítséget kaphatnak a rászorulók.

Az Index kedden írt arról, „mentős körökben jó ideje terjed a pletyka”, hogy a Gyermekrák Alapítvány Gyermekmentő feliratú Mercedesével reggelente Balogh István, az alapítvány elnöke furikázik otthona és a belváros között. A hírportál újságírója többször is tanúja volt, hogy Balogh István az adományokból vásárolt betegszállítóval teszi meg a távot budaligeti villája és az alapítvány VIII. kerületi, Rákóczi téri irodája között. A portál kérdésére az alapítvány elnöke azt mondta, a betegszállítót néha „közérdekű ügyintézésre” is igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják.

Szerdán Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága azt közölte: fontosnak tartják, hogy a társadalom tisztán lássa, mire fordítják az életmentésre, a gyógyításra felajánlott összegeket az egyes, gyógyításért adományokat gyűjtő alapítványok. Ezért az átlátható adományozás érdekében Semmelweis garancia védjegyet vezet be.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön bejelentette, pártjuk rendőrségi vizsgálatot követel.

Az alapítvány pénteken azt közölte, hogy jogi lépéseket tesz „a méltatlan médiatámadások” miatt.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2013. december 22. 11:26
Én úgy emlékszem, hogy volt már probléma a faszival, mintha a célzott adományok egy (nagyobbik)részét intézmény fenntartásra fordította volna és nem adta át a konkrét gyűjtésben megnevezett családnak, de a történet végére nem emlékszem. A jelek szerint nem kaszálták el érte.
Vakkhangya
2013. december 22. 00:38
A jobbik menjen testületileg a k*va anyjába. Farkasházy Hócipője a gyermekrák sumák vezetőjével már sok sok éve foglalkozik.
vizesnyolcas
2013. december 21. 21:50
A Jobbiknak nem kellett volna belefolyni a témába, mert így semmi nem fogja lemosni az Indexről, hogy a Balogh autókázásáról szóló videójuk egy mocskos antiszemita kampány része, és az alapítvány elleni esetleges NAV vizsgálat vagy nyomozási eljárás is az antiszemitizmus nyilvánvaló erősödésének bizonyítékaként fog megjelenni a külföldi médiában. Mondjuk az Index ellen nagyon kinéz egy kemény rágalmazási per, és nem zárható, hogy valakik súlyos kártérítési összeget fognak fizetni a szegény Balogh úr besározásáért.
Elegem Van
2013. december 21. 18:52
Jó előre súgtunk: http://elegemvan.blog.hu/2013/12/06/elegem_van_a_rakos_gyermekeknek_szant_adoforintok_elsibolasabol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!