Ipkovich György (MSZP) szakmailag aggályosnak és szükségtelennek minősítette a törvénymódosítást. A gondatlanságból elkövetett cselekmény szankcionálása pedig szerinte a véleménynyilvánítás szabadságát sérti.
Staudt Gábor (Jobbik) azt kifogásolta, hogy a javaslat nem azt bünteti, aki elkövette a hamisítást. Úgy érvelt, hogy a gondatlan nyilvánosságra hozatal büntetésének jelenleg is megvannak a polgári jogi eszközei. A javaslat a médiát akarja korlátozni – értékelte.
Bárándy Gergely (MSZP) közölte, azzal a céllal egyetértenek, meg kell akadályozni, hogy hamisított felvételeket büntetlenül lehessen készíteni, de szerint a törvényjavaslatban megfogalmazott szöveg megfelel a rágalmazás tényállásnak. Úgy értékelte, hogy a kormánypártok fel akarják használni a jelenlegi helyzetet arra, hogy a tényfeltáró újságírást ellehetetlenítsék.