A Parlamentben ülő szocialista képviselők elmondták, hogy az MSZP, mint párt nem érintett az üggyel kapcsolatban, nem szükséges kételkedni abban, amit Déri Balázs mondott, hogy a párton belül mások nem tudtak a videó létezéséről.
Baja Ferenc elmondta: balekok voltak, de ez néha mindenkivel megesik. Ettől függetlenül szerinte a szocialista párt készen áll a kormányzásra. Hiller István szerint két szálon fut a történet, és a hvg.hu-nak nem lett volna szabad kiadnia a videó forrását. Ujhelyi István azt mondta: majd a hétvégi frakcióülésen megbeszélik, hogy milyen lépéseket tegyenek a videóval kapcsolatban. Szerinte másoknak már nem szükséges a pozíciójukból távozni, de a párt védekezési mechanizmusát meg kell erősíteni.