Orbán Viktor a jövőbe lát? – öt helyzet, amikor senki sem értette a miniszterelnök motivációit, de utólag kiderült, igaza volt

Bár saját bevallása szerint nem mindig örül neki.

Az Átlátszó minden párttól kikérte a bajai időközi választás költségeit, amelyre a Fidesz kivételével mindegyikük válaszolt is. Ezekből kiderül: az MSZP-Együtt-PM-DK 1,33 millió forintot költött Teket Melinda kampányára.
1,33 millió forintot költött az ellenzék Teket Melinda kampányára, míg az LMP 199 ezer, a Jobbik pedig 168 ezer forintot költött el a bajai időközi választáson – írja az Átlátszó.hu. A portál megkeresésére nem válaszolt a Fidesz és a KDNP, valamint az Összefogás Párt. A megismételt választáskor ételt osztó utóbbi szervezet azzal indokolta a kérés megtagadását, hogy ők nem kampányoltak, így nem is lehettek kampányköltségeik.
Az Átlátszó szerint az adatokból kiderül, hogy még a Jobbik és az LMP is többet költött a bajai választásra, mint amennyit egy általános választáson 2000 választóra elköltenének.
Teket Melinda kampányköltségvetéséből félmillió forint nyomdaköltségre, 154 ezer forint a kampányzáró rendezvény színpadtechnikájára, 100 ezer forint pedig a bajai választásos minijáték programozására ment el.