Az MSZP szerint minden határt átlépett a Fidesz Csepelen

2013. november 15. 11:51

A szocialistáknál kiverte a biztosítékot, hogy a polgármester a gyerekek üzenőfüzetében szólította fel a szülőket a kerületi konzultáción való részvételre. Kormos Kata szóvivő szerint a Fidesz bebizonyította, hogy sem a gyermekek, sem a magánélet szentsége nem számít nekik.

2013. november 15. 11:51

Az MSZP szerint a Fidesz minden határt átlépett Csepelen, amikor „konzultációnak álcázott kampánnyal” a gyermekeken keresztül próbált a választók magánéletébe férkőzni. Erről Szenteczky János, a szocialisták XXI. kerületi frakcióvezetője beszélt pénteken, Budapesten Kormos Katával, az MSZP szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján. 

 

Az ellenzéki politikusok Szabó Szabolcs, az Együtt-PM és az MSZP közös helyi országgyűlési képviselőjelöltje által közöltekre reagáltak így, aki a sajtóban megjelent hírek szerint a héten azt kifogásolta, hogy a csepeli polgármester az iskolai üzenő füzetben szólította fel a szülőket az önkormányzati konzultáción történő részvételre.

Németh Szilárd szerdán azt közölte: a demokrácia szerinte megengedi, hogy a képviselőtestület fontos kérdésekben konzultációt indítson, ráadásul ezt olyan fontos közéleti kérdésekben tették, amely mélyen érinti az iskolákat is. Arra várnak választ az emberektől, fontosnak tartják-e hogy közpénzt fordítsanak a csepeli hajléktalanokra és egyetértenek-e azzal, hogy közterületen lehet életvitelszerűen élni; emellett a plakátolás ügyében is kérdéssel fordulnak az emberekhez – ismertette.

A szocialisták csepeli frakcióvezetője azt mondta, ez már a második eset, hogy Németh Szilárd, a kerület kormánypárti polgármestere „hülyének nézi” az embereket és a konzultáció álcájával próbálja megszerezni adataikat. Szenteczky János szerint a csepeli önkormányzat első konzultációján 2012-ben nyolcmillió forint közpénzt fordítottak arra, hogy a Fidesz kibújhasson az új uszoda megépítésére vonatkozó választási ígérete alól. Hozzátette, ahogy az akkori „pazarló és pofátlan” konzultációra, úgy a mostanira is egy válasz adható: az indulatos összegyűrés és kukába dobás.

Kormos Kata azt mondta, ez a mostani csepeli eset is azt mutatja, hogy a Fidesznek sem a gyermekek, sem a magánélet szentsége nem számít. Az MSZP szóvivője ebből és a bajai időközi választásokon történtekből arra következtetett, hogy a Fidesz „minden idők leggátlástalanabb kampányát” folytatja. Megjegyezte, a szocialistáknak sosem volt és sosem lesz stílusa az e fajta kommunikáció, helyette nyugodtabb, szabadabb és biztonságosabb jövőt teremtenének.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. november 15. 16:02
Beindult a nagyüzemi agymosoda.És sajnos olyan sok mosható agyú magyar van hogy a dolog sikeres is lesz.Megérdemeljük!!
bsandor
2013. november 15. 15:23
ismerem a csepeli embereket,rendesek,dolgoztam nekik
kjkj945
2013. november 15. 15:18
Az MSZP minden határt átlépett! Ezért van aki a dinkába átlépett!
potyka
2013. november 15. 14:10
Nincs ebben semmi különös. Ez már teljesen normálisnak számít ebben a szarkupac országban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!