Vona: Nemzeti érdek lenne a nemzeti légitársaság

2013. október 29. 11:45

A Jobbik kezdeményezi egy olyan munkacsoport létrehozását, melynek célja, hogy kidolgozza egy magyar nemzeti légitársaság létrehozásának, illetve a Liszt Ferenc repülőtér és a szükséges kiegészítő tevékenységek többségi magyar kézbe kerülésének koncepcióját.

2013. október 29. 11:45

A Jobbik frakcióvezetője egy frakcióközi szakértői munkacsoport létrehozását kezdeményezi a parlamenti pártoknál egy magyar nemzeti légitársaság létrehozásával, valamint a Liszt Ferenc repülőtér és a szükséges kiegészítő tevékenységek többségi magyar kézbe kerülésével kapcsolatos koncepció kidolgozása érdekében – jelentette be Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján. Álláspontja szerint egy ilyen koncepció kidolgozása nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdek, valamint az ország szuverenitásának a szimbóluma is. A Jobbik számításai szerint ezzel körülbelül százezer magyar munkahelyet lehetne teremteni.

Vona Gábor emlékeztetett arra is, hogy a Malév és Ferihegyi repülőtér privatizálását vizsgáló bizottság a munkája végeztével határozatban felkérte a közlekedésért felelős minisztert, hogy 2013. június 30-ig készítsen tervet egy nemzeti légitársaság létrehozásáról és a repülőtér magyar kézbe kerüléséről, ez azonban a mai napig nem készült el. A frakcióvezető ismertette: a nemzeti légügyi stratégia létrehozásában, így a munkacsoport tevékenységében számítanak a civil szféra, a szakmai szervezetek és a kormány munkájára is. A Jobbik tervei szerint egy éven keresztül dolgozna a munkacsoport, de ez meghosszabbítható lenne igény esetén.

Bertha Szilvia a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy jelenleg a Liszt Ferenc repülőtéren „balkáni állapotok” uralkodnak, romlik a színvonal és egyre szűkül a repülőtér tevékenysége, ráadásul a Malév megszűnésével magyar légitársaság sincsen. Ezzel a Jobbik szerint fennáll a veszélye, hogy néhány éven belül Magyarország a perifériára szorul, és „valódi és értékelhető légiközlekedés nélküli országgá” válik, aminek komoly nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági következményei lesznek. Úgy fogalmazott: a kormány „tesze-tosza”, hiszen bár azt nyilatkozzák, hogy várják a befektetőket egy magyar légitársaság megalapításához, de nincsen ehhez semmilyen koncepciójuk. Szerinte a munkacsoportnak pont az lenne a feladata, hogy egy a mindenkori kormányok számára azonnal felhasználható koncepciót készítsen, mert a Jobbik szerint igenis megvalósítható lenne egy budapesti székhelyű magyar nemzeti légitársaság, csak megfelelő tervek kellenek hozzá.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harcos rezsivédő
2013. október 29. 16:54
Talán ha a gávavencsellői, és a csorvási stadion egy kicsit ráérne, és Orbán szeretné a repülést hobbi szinten, már lenne NEMZETI MAGYAR LEVEGŐFORGALMI VÁLLALAT.
BőröndÖdön
2013. október 29. 16:50
Gábor,az az igazi nemzeti érdek,ha a szélsőjobb eltűnik a Parlamentből!
sellafield1957
2013. október 29. 15:54
magyar állami cég sosem lesz versenyképes ezen a piacon , mert mindig jön pár hülye politikus aki beülteti a felügyelő bizottságba, stb a tökhülye rokonait , aztán nő egy rohadt nagy vízfej ... és lehet tömi bele a zsét
celkereszt
2013. október 29. 13:04
Hogyne. Kell valami, ami a lovasságot a frontra szállítja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!