A szocialista politikus ismertetése szerint társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és európai politikai területekkel foglalkoznak a programsorozatban. Tóbiás József a kampány első állomásán arról beszélt, a Fidesz csökkenő szegénységet, a jövedelmi különbségek mérséklését, igazságos közteherviselést ígért, ehhez képest a Tárki, a KSH és az UNICEF kutatásai szerint nőtt a szegénység Magyarországon. Azt mondta, 600 ezer ember van, aki havi 20 ezer forintból kénytelen megélni, és 1,3 millió ember egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a 66 ezer forintot, vagyis minden harmadik családban gondot jelent a közüzemi számlák kifizetése és a megélhetés.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese az adórendszer kapcsán azt mondta, 2010-ben 7,2-szeres volt a felső és az alsó tized közötti jövedelemkülönbség, ez az érték mára kilencszeres. Közlése szerint 11 adónemmel nőtt a terhek száma, ezek közé sorolta az áthárított adókat, a különadókat és a 27 százalékos áfakulcs bevezetését. Tóbiás József szerint a 2014-es költségvetési javaslatban 4,4 milliárd forinttal kevesebb szerepel szociális ellátásokra, miközben 200 ezer ember egyhavi minimálbéréből épülnek stadionok.